Tag Archive for árlista

BalanceOil+ Vegan

BalanceOil+ Vegan

VEGÁN EGÉSZSÉG
Mostantól mindenki számára elérhető az egyensúly! A vegán étrend sok esetben gazdagabb egyes tápanyagokban, például rostban, C-vitaminban és fitokemikáliákban. Ám sokszor híján van egyes alapvető tápanyagoknak, így a D-vitaminnak és az omega-3
zsírsavaknak. Ez azt eredményezi, hogy a vegánok és vegetáriánusok nehezebben érik el az egészséges omega-6:3 egyensúlyt, mivel nem fogyasztanak elég EPA és DHA zsírsavat
ahhoz, hogy részesülhessenek ezeknek az EFSA által is elismert előnyeiből.

Több tanulmány is kimutatta, hogy a vegánok vérében az omega-3 zsírsavak koncentrációja kisebb azokénál, akik állati eredetű élelmiszereket fogyasztanak.
A vegánok dúsított élelmiszerek fogyasztása, illetve gondosan kiválasztott, tápanyagokban gazdag étrend útján juthatnak az esszenciális omega-3 EPA és DHA zsírsavakhoz. Ez azonban nem egyszerű. Az alfaliposavval (ALA) való pótlás hatása igen csekély a
vér DHA koncentrációjának növelésére. Még ha az ALA át is alakul EPA és DHA zsírsavakká a szervezetben, ez az átalakulás alacsony hatásfokú. Az átalakulási arány a nőknél jellemzően 5%, a férfiaknál pedig 2% alatt van, tehát a probléma továbbra is fennáll.
Most viszont itt a megoldás, ami nemcsak a vegánok és vegetáriánusok számára jelent alternatívát, hanem azoknak is, akik a halolajat mással szeretnék helyettesíteni.

Elvégre a halak is a hideg tengerekben élő algákból nyerik az omega-3 zsírsavakat.
Ezek az algák hosszú szénláncú omega-3 zsírsavakat tartalmaznak, amelyek egyszerűen kinyerhetők és fogyaszthatók.

Zinzino BalanceOil+ Vegan ezt a tengeri algalolajat tartalmazza, amely gazdag omega-3-ban (EPA és DHA), magas echiummagolaj tartalmú omega-3 (SDA és ALA), omega-6 (GLA), valamint omega-9 (OA) zsírsavakban. A termék beérés előtti bogyókból préselt extra szűz olívaolajat is tartalmaz, amely omega-9-ben (OA), illetve polifenolokban gazdag. A rendkívül fontos D-vitamin jelentős része pedig 100%-ban vegán forrásból származik.
Ennek köszönhetően a BalanceOil+ Vegan a hagyományos, halolajból készült BalanceOil+ előnyeit kínálja Önnek. BalanceOil+ Vegan tesztelt, védett és hatékony termék. Biztonságosan beállítja és fenntartja az EPA és a DHA szintjét, illetve az omega-6:3 egyensúlyt a szervezetben. Végre mindenki számára elérhető az egyensúly!

BIZONYÍTOTT KIEGYENSÚLYOZÁS

Magas EPA-, DHA- és DPA-tartalmú tengeri mikroalgákból kinyert olaj, beérés előtti bogyókból préselt extra szűz, omega-9-ben (OA), illetve polifenolokban gazdag olívaolaj, magas SDA-, ALA- és GLA-tartalmú echiummagolaj, és vegán D3-vitamin természetes keveréke.

TELJESEN TERMÉSZETES ÖSSZETEVŐK
Hidegen sajtolt extraszűz olívaolaj
Schizochytrium sp. tengeri algaolaj
Hidegen sajtolt echiummagolaj
D3-vitamin zuzmóból

A BalanceOil+ Vegan hozzájárul a sejtek „korrodálódással” (oxidációval) szembeni védelméhez, biztonságosan beállítja az omega-6:3 egyensúlyt, valamint elősegíti a normál agyműködést és szívműködést, továbbá erősíti az immunrendszer normál működését.

Tartalom: 300 ml

Kisker ár
€ 79,00
Törzsvásárlói ár
€ 65,00
Főbb előnyök

Szinergikus formula, amely hozzájárul a normál szív-, agy- és immunműködéshez.

Segít fenntartani a szervezetben az EPA és DHA megfelelő szintjét

Segít fenntartani az omega-6 és omega-3 megfelelő szintjét a szervezetben

Segít fenntartani a szervezet polifenolszintjét, megvédve ezzel a vérzsírokat az oxidatív stressztől

Támogatja a szem egészséges és megfelelő működését, mivel 1150 mg DHA-t tartalmaz.

Hozzájárul a vér normál trigliceridszintjéhez, a normál vérnyomáshoz és a vér normál kalciumszintjéhez

Hozzájárul a csontok megőrzéséhez, a fogak egészségéhez és a sejtosztódáshoz, mivel a napi adag 20 μg D3-vitamint tartalmaz

Teljesen természetes és tisztán vegán összetevők szinergikus keveréke a The Vegan Society által is bejegyezve.

Tápérték és hatóanyag-tartalom: 7.5 ml  12 ml
Omega-3 zsírsavak 1764 mg 2822 mg
Algaolaj 2092 mg 3348 mg
ebből EPA 492 mg 787 mg
ebből DHA 716 mg 1146 mg
ebből DPA 115 mg 184 mg
Echiummagolaj 968 mg 1550 mg
ebből SDA 130 mg 209 mg
ebből ALA 310 mg 496 mg
ebből GLA 101 mg 162 mg
Olívaolaj 3986 mg 6377 mg
ebből omega-9 3279 mg 5247 mg
ebből polifenol 3.4 mg 5.5 mg 
D3-Vitamin 12.6 ug (RV 250%-a*) 20 ug (RV 400%-a*)

* RV = a referenciaérték %-ában

Összetevők BalanceOil+ Vegan

Természetes: hidegen sajtolt olívaolaj, Schizochytrium sp. Mikroalgából nyert algaolaj, finomított Echiummagolaj, antioxidánsok (tokoferolban gazdag kivonat), D3-vitamin (növényi kivonatból származó kolekalciferol).

Citrom: hidegen sajtolt olívaolaj, schizochytrium Sp. Mikroalgából nyert algaolaj, finomított echiummagolaj, aroma (természetes citromaroma), antioxidánsok (tokoferolban gazdag Kivonat), d3-vitamin (növényi kivonatból származó kolekalciferol).

Több információ

Algaolaj
Schizochytrium sp. tengeri mikroalgából származó olaj omega-3 zsírsavakban, így eikozapentaénsavban (EPA) és dokozahexaénsavban (DHA) gazdag. Ez az első olyan – vegetáriánusok számára is elérhető – EPA és DHA zsírsavakat tartalmazó termék, amely a hagyományos halolaj alternatívájaként fogyasztható. A terméket az FDA (az USA Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatala) által vizsgált és szigorúan ellenőrzött létesítményben gyártottuk, az eredmény pedig egy magasan koncentrált és rendkívül kiegyensúlyozott készítmény lett.

Echiummagolaj
A hidegen sajtolt echiummagolajat alacsony hőmérsékletű tisztítási eljárással még tovább kezeljük, amely során finomítjuk, fehérítjük, szagtalanítjuk és ellenállóvá tesszük a faggyal szemben. Végleges formájában az olaj világos, halványsárga színű, semleges szagú. GMO-mentes, illetve omega-3, omega-3 SDA és ALA, valamint omega-6 GLA zsírsavakat is tartalmaz. Kitűnő választás vegetáriánusok és vegánok számára, hiszen az echiummagolajnak ideális a zsírsavprofilja. Először is, kétszer annyi omega-3-at tartalmaz, mint omega-6-ot, így segít az omega-6 és omega-3 zsírsavak közötti egyensúly megteremtésében.

Emiatt lényegesen különbözik a többi vegetáriánus olajtól, amelyek túl sok omega-6 zsírsavat tartalmaznak. Másodszor, az echiummagolaj a ritka omega-3 SDA zsírsavat is tartalmazza, amely ötször hatékonyabban alakul EPA zsírsavvá a szervezetben, mint az omega-3 ALA zsírsavat tartalmazó tipikus növények, például a lemmag olaja. De itt még mindig nincs vége! Az echiummagolaj az értékes omega-6 GLA zsírsavat is tartalmazza.

Extraszűz olívaolaj
A spanyol picual olajbogyót nagy omega-9- és rendkívül magas antioxidánstartalma miatt választottuk ki. Az olajbogyó szüret előtti minőségű, és a feldolgozás során a kimagozott bogyókat hidegen sajtoljuk, ami extraszűz, omega-9 olajsavban és antioxidánsokban (úgynevezett polifenolokban) gazdag (több mint 750 mg/kg5) extraszűz olívaolajat eredményez. Mindkettőnek számos jótékony hatása van.A polifenolok megvédik a BalanceOil+-t a palackban, és ami még fontosabb: a sejteket is.4

D3-Vitamin
Az általunk használt különleges és vegán D3-vitamin (kolekalciferol) egy speciális, organikusan termesztett növényi forrásból, a zuzmóból származik. A zuzmó nagy mennyiségű hasznos tápanyagot, így többek között D3-vitamint képes felhalmozni. A D3-vitamint ebből vontuk ki, amihez aztán némi kókuszolajat adtunk. Az így kinyert D3-vitamin vegán minősítésű és természetesen GMO-mentes.

Természetes tokoferolok
Az étrend-kiegészítőkben általában vegyes tokoferolokat használnak antioxidánsként. A BalanceOil+-ban felhasznált természetes tokoferolok GMO-mentes, erősen finomított szójaolajdesztillátumokból készülnek, amelyekből a további finomítás során teljesen eltávolítjuk a szójafehérjét.Ez azt jelenti, hogy a termék nem tartalmaz allergén anyagokat. A vegyes tokoferolok jellemző összetétele: alfa-, béta-, gamma- és delta-tokoferol.

BIZONYÍTOTT KIEGYENSÚLYOZÁS 120 NAP ALATT

Tanúsított laboratóriumainkban szárított vérmintán elemezzük tizenegyféle zsírsav mennyiségét a vérben, így adatbázisunk a maga nemében a legnagyobb a világon. Az omega-6 és omega-3 zsírsavak jellemző aránya olyan emberek szervezetében, akik nem fogyasztanak omega-3 kiegészítőt, 12:1 Észak-Európában, 15:1 Európában és 25:1 az Egyesült Államokban. A BalanceOil 120 napi
fogyasztása után az átlagarány a legtöbb ember esetében 3:1 alá csökkent.
AGYMŰKÖDÉS
Az EPA és a DHA normál agyműködést segítő szerepét kutatások igazolják.
Terhes és szoptató nők esetében a DHA hozzájárul a magzat és a szoptatott csecsemő normál agyi fejlődéséhez.
A hosszú láncú omega-3 zsírsavak fontosak egészségünk és a következő generáció egészsége szempontjából is.
SZÍVMŰKÖDÉS
Az EPA és a DHA bizonyítottan jó hatással van a szív egészségére, hozzájárulva megfelelő működéséhez.
AZ IMMUNRENDSZER
BalanceOil+ Vegan D3-vitamint tartalmaz, amely létfontosságú az immunrendszer számára, hozzájárulva annak normál működéséhez.
OXIDÁCIÓVAL SZEMBENI VÉDELEM
Az olajbogyóból származó hidroxi-tirozol napi 5 mg vagy ennél nagyobb adagban hozzájárul a vér lipidjeinek védelméhez az oxidatív károsodásokkal szemben.
A lipidek zsírszerű anyagok, megtalálhatók a vérben és a test szöveteiben például koleszterin vagy trigliceridek formájában, amelyek fontosak a szívünk egészsége szempontjából.
FŐBB ELŐNYÖK
Hozzájárul a normál agyműködéshez, mivel a napi adag 1150 mg DHA-t tartalmaz
Hozzájárul a normál szívműködéshez2, mivel a napi adag 780 mg EPA-t és 1150 mg DHA-t tartalmaz
Hozzájárul az immunrendszer egészségéhez, mivel a napi adag 20 µg D3-vitamint tartalmaz.
Segít fenntartani a szervezetben az EPA és DHA megfelelő szintjét
Segít fenntartani az omega-6 és omega-3 megfelelő szintjét a szervezetben
Segít fenntartani a szervezet polifenolszintjét, megvédve ezzel a vérzsírokat az oxidatív stressztől
Támogatja a szem egészséges és megfelelő működését, mivel 1150 mg DHA-t tartalmaz.
Hozzájárul a vér normál trigliceridszintjéhez, a normál vérnyomáshoz és a vér normál kalciumszintjéhez
Hozzájárul a csontok megőrzéséhez, a megfelelő izomműködéshez, a fogak egészségéhez és a sejtosztódáshoz, mivel a napi adag 20 μg D3-vitamint tartalmaz

céges PDF leírás itt

Skin szérum – Professzionális bőrápolás

Skin szérum – Professzionális bőrápolás

Hogyan érhető el a szép sima bőr és javítható a rugalmasság a Zinzino skin szérum által?

Az emberek többsége az öregedést a ráncokkal társítja, de itt ennél sokkal többről van szó. A fiatalos bőr hidratált, sima, erős és ruganyos. Például az elasztin szerepének megértése érdekében először meg kell vizsgálnunk, mi okozza az öregedést.

A két legnagyobb problémát a bőr túlzott napozás miatti károsodása és a környezeti ártalmak jelentik. A környezetszennyezés és a helytelen táplálkozás is hatással van bőrünk gyorsabb öregedésére. Mindenki eltérő ütemben öregszik, azonban életmóddal kapcsolatos döntéseink gyorsíthatják, de lassíthatják is a folyamatot. Ez azt jelenti, hogy többet tehetünk, mint hinnénk, hogy az öregedés folyamatát feltartóztassuk.

Két fontos „testőr” gondoskodik arról, hogy a bőrünk hosszabb ideig fiatalos maradjon: az elasztin és a kollagén.

Mi az elasztin és miért fontos a szerepe?

Az elasztin egy rugalmas fehérje, ami a kötőszövetben és a bőrben található. Az elasztin rostok lehetővé teszik a bőr számára, hogy megnyúlás és összehúzódás után visszanyerje alakját. A bőr fontos alkotóeleme, ami visszahúzza az eredeti helyzetbe, amikor húzás vagy nyomás éri. Az elasztin a ruganyosságot, míg a kollagén a szilárdságot biztosítja.

Ha a bőrünk kevésbé rugalmas, akkor finom ráncok jelennek meg rajta, és sokan ezt vesszük észre először. A bőrnek, ami a legnagyobb szervünk, elasztinra van szüksége, hogy rugalmas és szilárd maradjon.

Mivel az öregedés folyamatát a dermiszt (alsó réteg) és az epidermiszt (külső réteg) érő belső és külső tényezők is okozzák, az öregedés elleni küzdelem sokrétű megközelítést igényel: erőteljes, természetes bőrápolást, védekezést a nap ellen, tápláló étrendet és rendszeres testmozgást. Ez elősegíti a sejttermelődés fokozódását, védi a bőrt a víztartalma elvesztésétől, valamint hozzájárul az elasztin és a kollagén harmonikus együttműködéséhez.

Az extracelluláris mátrix (ECM)

Mind az elasztint, mind pedig a kollagént a dermiszben található fibroblasztok hozzák létre. A dermisz az extracelluláris mátrix (ECM) második rétege, egyfajta mikroszkopikus méretű rostokból szőtt háló. A hatékony öregedésgátló kezelések szisztematikusan megcélozzák ezt a bizonyos részt, hogy a bőr minél kevesebbet veszítsen rugalmasságából.

A mátrix újjáépítésével a bőr simábbá, puhábbá és hidratálttá válik. A hialuronsav egy másik olyan anyag, ami az ECM-ben található. Elősegíti bőrünk nedvességének megtartását. Ettől marad a bőr puha, rugalmas és szép telt. Amikor a bőr hidratált, fokozódik a sejtek termelődése, mivel nincs kiszáradva. Ez simább, fiatalosabb megjelenést eredményez.

Az ECM (és az elasztin, a kollagén és a hialuron trió) megcélzásával egyenesen a probléma gyökeréig nyúlunk le, ami a ráncokat okozza.

Zinzino Skin Serum

Az új felfedezések rámutattak az ECM szerepére, a bőr immunrendszerének megismerése pedig elvezetett ahhoz az áttöréshez, amit úgy hívunk, hogy Zinzino Skin Serum.

Az extracelluláris mátrix határozza meg, mennyire erős, rugalmas és ellenálló a bőrünk, de nedvességmegtartó képességét is döntően befolyásolja. E két hatásmechanizmust felhasználó öregedésgátló kezelés növeli a bőrünk szempontjából oly lényeges rugalmasságot.

A mátrix folyamatosan lebomlik és újjáépül. A Skin Serum bőrszérum és a BalanceOil napi rendszerességgel történő használata segíthet fenntartani az ECM, ezáltal bőrünk rugalmasságát. Tápláló anyagok egyedülálló csoportját tartalmazza a Zinzino Skin Serum, amelyek együttesen csökkentik a mátrix lebomlását, regenerálják azt, valamint a bőrben lévő sejteket ellátják mindazzal, amire az optimális működéshez szükségük van.

A rézpeptidek például olyan jelzéseket küldenek a mátrixnak, hogy több mikroszálat (például elasztint) termeljen. Az olyan természetes hidratáló anyagok, mint a sheavaj, a napraforgóolaj (Heliantus annuus) és a vörös alga (Chondrus​) kivonata kellőképpen hidratálják a bőrt.

És itt van még a BalanceOil+

A D-vitamin jótékony hatással van a normál bőrre. A ​BalanceOil+ egy teljesen természetes Polifenol Omega Balance étrend-kiegészítő, amiben sok az olívából kivont polifenol, az omega-3 zsírsav és a D3-vitamin. Ez egy szinergetikus formula, amely hozzájárul 18 folyamathoz a szervezetünkben, amit az EFSA is megerősített, beleértve a sejtosztódás folyamatának elősegítését.1)

A BalanceOil+ napi adagolása segítségével támogassa szervezete általános egészségét és jó közérzetét!

Ami pedig a bőrét illeti, a Zinzino 24 órán át ható szérumában nincs hozzáadott illatanyag, és még parabénmentes is. Kényeztesse arcbőrét olyan öregedésgátló kezeléssel, amiben eddig még nem volt része! Tegye meg ezt a lépést, hogy élvezhesse a gyönyörű, rugalmas bőrt egy életen át a Zinzino tudományában rejlő erővel.

Talán fel fogja fedezni… hogy a bőre jobban néz ki, mint valaha.Igen, még akkor is, ha elmúlt 30, 40, 50, vagy még több.

 

Ezeket a kijelentéseket a Food and Drug Administration (az USA Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala) nem ellenőrizte. A terméknek nem célja bármely betegség diagnosztizálása, kezelése, gyógyítása vagy megelőzése.

References

1. A D-vitamin szerepet játszik a sejtosztódásban. Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „D-VITAMINFORRÁS” állítás szerint legalább D-vitaminforrás.

Forrás:  https://zinzino.blog/hu/hogyan-erheto-el-a-szep-sima-bor/

vissza főoldalra: https://svedegeszsegprogram.com/

Zinzino ZinoBiotic

Zinzino ZinoBiotic

Zinzino ZinbioticÖt természetes élelmi rost keveréke, amik a vastagbélben szívódnak fel, elősegítve a „barátságos” baktériumok elszaporodását és az egészséges bélműködést, illetve csökkentik a puffadásérzést és egyensúlyba hozzák a koleszterinszintet.

A ZinoBiotic ötféle természetes élelmi rost egyedi kombinációja.
A rostok anyagcseréje a vastagbélben történik, ahol támogatják az egészséges baktériumok szaporodását.

A ZinoBiotic segít csökkenteni a vércukorszint hirtelen emelkedését az étkezések után, illetve fenntartani a megfelelő koleszterinszintet. A rostok támogatják az egészséges bélműködést, így a rendszerességet4, a teljesség érzését, illetve csökkentik a puffadást.

Főbb előnyök

  • Élelmi rostkeverék
  • Egészséges bélflóra
  • Kiegyensúlyozott koleszterin
  • A vércukorszint csökkentése étkezések után
  • Egészséges bélműködés és rendszeresség
  • Kiegyensúlyozott mikrobiom
  • A vastagbél tisztítása

ÉLELMI ROSTOK

Más termékek általában egy- vagy kétféle rostot tartalmaznak, ez azonban nem elégséges szervezetünk napi szükségleteinek fedezéséhez. A Zinobiotic jelentős mennyiségben tartalmaz öt különféle oldható élelmi rostot. Ez a vastagbél egészének jót tesz. Az emésztésnek ellenálló keményítő, az inulin, a zabból kivont béta-glükán, a frukto-oligoszacharidok és az útifűmaghéj erjedése a vastagbélben történik. Ezekkel a rostokkal az a cél, hogy a élműködést többféle módon is javítsák. Például az emésztésnek ellenálló keményítő segít csökkenteni a vércukorszint hirtelen emelkedését az étkezések után.

EGÉSZSÉGES BÉLFLÓRA

A ZinoBiotic-ban található rostok elősegítik a vastagbélben található jó baktériumok növekedését. A vastagbélben több mint 100 billió baktérium található, és amíg egyesek jók az egészségünkre, addig mások egyáltalán nem kívánatosak. A jó baktériumok az élelmi rostokat egyfajta tüzelőanyagként használják, amely lehetővé teszi számukra a nemkívánatos baktériumok kiszorítását. A jó baktériumok testünk számos fontos működéséhez, így immunrendszerünk oktatásához is  hozzájárulnak. Javítják továbbá a hangulatot, az állóképességet és az általános egészségi állapotot. Egy egészséges testhez elengedhetetlen az egészséges bélflóra. 

A ZinoBiotic-ban található rostok hozzájárulnak a gyomor teltségérzetéhez (amely segíthet az étvágyszabályozásban), ezzel egyidejűleg pedig csökkentik a puffadást és elősegítik a rendszeres bélműködést. Az elején kell egy kis idő, amíg a szervezet megszokja a baktériumpopuláció rostok által kiváltott növekedését, ám ez a szakasz, amely elengedhetetlen a jobb egészség eléréséhez, viszonylag hamar elmúlik.

NORMÁL KOLESZTERINSZINT

Az öt élelmi rost egyike a zabból származó béta-glükán, amelynek tudományosan elismert szerepe van a vér normálkoleszterinszintjének fenntartásában.

MELYEK EZEK A ROSTOK?

A ZinoBiotic az alábbi öt élelmi rost egyedi kombinációja: teljes gabonából származó, emésztésnek ellenálló keményítő, cikóriagyökérből származó inulin, zabból származó béta-glükán és az ugyancsak cikóriagyökérből, valamint útifűmaghéjból származó frukto-oligoszacharid (FOS). Pontosan ugyanezeket az élelmi rostokat adtuk a LeanShake-hez is, így étrendjébe már két különböző módon is beillesztheti az egészséges élelmi rostokat . A LeanShake-et tehát bátran kombinálhatja a ZinoBiotic-kal.

TÁPÉRTÉK

Adagonkénti mennyiség kanál, 6 g 
Emésztésnek ellenálló keményítő 2,4 g 
Zabból származó béta-glükán 0,8 g
Inulin  0,7 g
Frukto-oligoszacharidok 0,3 g

 

ÖSSZETEVŐK

Emésztésnek ellenálló keményítő (teljes kiőrlésű gabonából), zabból származó béta-glükán, inulin, frukto-oligoszacharidok, útifűmaghéjpor, ömlesztőanyag (xantángumi E415), csomósodást gátló anyag (trikalcium-foszfát E341)

AJÁNLOTT NAPI ADAG:

Egy shaker pohárban keverjen össze 6 g (1kanál) port 50-100 ml vízzel vagy más folyadékkal (víz, gyümölcslé stb.).
Amennyiben a ZinoBiotic-ot LeanShake-kel vagy smoothie-val keveri, ízlés szerint adjon hozzá plusz folyadékot. A termék napi 1-4 alkalommal használható, az Ön igényeinek megfelelően.

VÍZ: Élelmi rostok fogyasztása esetén erősen ajánlott az extra folyadékbevitel. A víz megakadályozza, hogy a széklet túlságosan szilárd legyen.

ZinoBiotic GYIK
Miért tanácsos használni a ZinoBiotic rostkeveréket?
Az egészségügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy növelni kell
az élelmi rostok bevitelét. A ZinoBiotic rostkeverék egyfajta üzemanyagként szolgál a vastagbélben található hasznos baktériumok számára, ezzel lehetővé téve a nemkívánatos baktériumok kiszorítását.

Ez megteremti a mikrobiom egyensúlyát.

Használhatom a ZinoBiotic-ot a LeanShake-kel együtt?
Igen. A két terméket egyszerre, ugyanazon étkezés során is használhatja,
vagy akár külön, a nap különböző pontjain is fogyaszthatja. A ZinoBiotic-ban
található élelmi rostok megegyeznek a LeanShake-ben található rostokkal.
60 g LeanShake 3 g élelmi rostot tartalmaz, amely a ZinoBiotic napi adagjának a fele. Ez már előnyös a vastagbélben található baktériumok számára.

Kiknek nem ajánlott a ZinoBiotic rostkeverék fogyasztása?
Gyomorproblémákkal küzdő embereknek azt ajánljuk, hogy kisebb dózisokkal kezdjék, majd folyamatosan növeljék az adagot, így a mikrobiomnak lesz ideje alkalmazkodni.

Milyen tüneteket tapasztalhatok a ZinoBiotic rostkeverék szedése közben?
A tünetek közé tartozhat a fokozott székletürítés, valamint morajok
és egyéb hangok előfordulása. Az élelmi rostok bevitelével megnövekedhet a bélgáztermelés is, de ez a legtöbb esetben csak rövid ideig tart. Vannak, akik enyhe székrekedést is tapasztalhatnak. Az étkezések mellett éppen ezért fontos a vízfogyasztás, illetve a folyadékbevitel növelése. Ez általában bármilyen élelmi rost fogyasztása esetén ajánlott.

EFSA ÁLTAL ELISMERT ÁLLÍTÁSOK (EURÓPAI ÉLELMISZERBIZTONSÁGI HATÓSÁG)

1. Minden olyan állítás, amely szerint egy élelmiszer rostban gazdag, illetve a fogyasztó számára hasonló jelentéssel bír, csak olyan esetekben alkalmazható, amikor a termék 100 g-ra nézve legalább 6 g rostot vagy 100 kcal-ra nézve legalább 3 g rostot tartalmaz.

2. Az étkezés emészthető keményítő-tartalmának helyettesítése emésztésnek ellenálló keményítővel hozzájárul az adott étkezés után bekövetkező vércukorszint-emelkedés csökkentéséhez.
Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amelynek az emészthető keményítő-tartalmát olyan mértékben helyettesítették emésztésnek ellenálló keményítővel, hogy az összes keményítőtartalomnak legalább 14%-a emésztésnek ellenálló keményítő legyen.

3. A béta-glükánok hozzájárulnak a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához.

Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely adagonként legalább 1 g, zabból, zabkorpából, árpából vagy árpakorpából vagy ezek keverékéből származó béta-glükánt tartalmaz.
Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 3 g, zabból, zabkorpából, árpából vagy árpakorpából vagy ezek keverékéből származó béta-glükán napi bevitelével érhető el.

4. A zabrost fogyasztása hozzájárul a széklet mennyiségének növeléséhez.
Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt ÉLELMI ROSTBAN GAZDAG állítás szerint élelmi rostban gazdag.

Zinzino Protect

Zinzino Protect

Zinzino protectA Protect+ olyan természetes étrend-kiegészítő, amely támogatja az immunrendszert a folyamatos jó közérzetért. Hatékony vegán D3- és C-vitamint tartalmaz, melyek hozzájárulnak az immunrendszer normál működéséhez, valamint klinikailag igazolt hatású 1-3/1-6 béta-glükánokat. A Protectet legjobb napi rendszerességgel fogyasztani, mivel az immunsejtek 1-2 naponta újulnak meg, és a hatékony működéshez „tanulásra” van szükségük.

 

Főbb előnyök

 

  • 1-3/1-6 béta-glükánok ultrahatékony, hármas forrású kombinációja. Mindegyik nagy tisztaságú sütőélesztőből származik
  • C-vitamin és D3 -vitamin kombinációja az immunrendszer hathatós támogatásáért.1 2
  • Teljesen természetes és tisztán vegán összetevők szinergikus keveréke a The Vegan Society által is bejegyezve
  • C- és D3 -vitamint tartalmaz, amelyek hozzájárulnak a megfelelő energiatermelő anyagcseréhez3 és a normál pszichológiai folyamatok fenntartásához. 4
  • D-vitamint tartalmaz, amely szerepet játszik a sejtosztódásban. 5
  • C-vitamint tartalmaz, amely hozzájárul a sejtek oxidatív stressz elleni védelméhez. 6
  • Teljesen természetes összetevők
Több információ

A kétféle immunrendszer
Szervezetükben két immunrendszer van: a velünk született és az adaptív. Legtöbbször a velünk született immunrendszer fontosabb szerepet játszik a fertőzések elleni védekezésben. Speciális sejtekből és enzimekből áll, amelyek mindig jelen vannak és készen állnak a mikrobák elleni küzdelemre a fertőzés helyén, amint a veszély megjelenik. Az adaptív immunrendszer képes emlékezni konkrét kórokozókra, s így tartós védelmet biztosítani a visszatérő fertőzésekkel szemben. A D-vitamin elengedhetetlen az immunválasz aktiválásához, és megfelelő mennyiségű bevitele nélkül az immunrendszer kevésbé képes leküzdeni a fertőzéseket.

D-vitamin
Az egészség szempontjából a legfontosabb vitamin a D3 (kolekalciferol). A D3 -vitamin a bőrben termelődik, amikor elég napfényt kap, de előfordul olyan vegán ételekben is, mint például gombák, illetve olyan nem vegán forrásokban, mint például a zsíros halak, a garnélarák, a tojás és a marhamáj. Az északi féltekén a napfény mennyisége korlátozott atéli időszakban, ezért a bőr nem képes elég D3 -vitamint termelni. Az elégtelen D-vitamin-bevitel elég gyakori, ezért a táplálékkiegészítők döntő szerepet játszanak az alacsony D-vitamin-szint megelőzésében és kezelésében. A D3 -vitamin előállításának egyik fő vegán forrása a zuzmó. A Protect+ vegán D3 -vitaminja biotermesztésű, GMO-mentes zuzmóból származik.

C-vitamin
A szervezetben az oxidatív stressz az életszakaszok során, de napról napra is változik. Olyan helyzetekben, amikor például a légszennyezés, a hő, a napsütés, utazás vagy nagy intenzitású testmozgás hatására szintje megnő, a testünknek több antioxidánsra van szüksége. Az antioxidánsok egyfajta belső semlegesítőszerként fontos szerepet játszanak sejtjeink védelmében az oxidatív stresszel szemben. A Protect+ a C-vitamin néven ismert rendkívül hatékony antioxidánst tartalmazza, amely hozzájárul a sejtek oxidatív stressz elleni védelméhez.

1-3/1-6 béta-glükánok
A Protect+ 1-3/1-6 béta-glükánjai sütőélesztőtörzsekből kivont különleges, szabványosított formulával készülnek. Az 1-3/1-6 béta-glükánok erősítik a velünk született immunsejteket, hatékonyabbá téve működésüket. Természetes módon fordulnak elő olyan élelmiszerekben, mint a sütőélesztő, a shiitakegomba és néhány gabonaféle, ezeket azonban ritkán fogyasztjuk a mai modern étrendben.

Tápérték
 Hatóanyag-tartalom kapszulánként: %*
1-3/1-6 béta-glükán-keverék élesztőből (Saccharomyces cerevisiae) 200 mg
D3-vitamin  20 μg 400%
C-vitamin 20 mg 25%

* a napi ajánlott mennyiséghez mint referenciaértékhez viszonyítva

Összetevők

Térfogatnövelő (előgélesített kukorica-keményítő), 1-3, 1-6 béta-glükán-keverék élesztőből (Saccharomyces cerevisiae), kapszulaburok (hidroxipropil- metilcellulóz), C-vitamin acerolakivonatból (Malpighia glabra), vegán D3-vitamin (kolekalciferol), csomósodásgátlók (közepes láncú triglicerid (MTC) olaj kókuszdióból és rizshéj-koncentrátum).

Tartalom

60 kapszula

Használati útmutató

Ajánlott napi adag: Felnőtteknek és 12 év feletti gyerekeknek: napi 1 kapszula. Az ajánlott napi adagot ne lépje túl! Az étrend-kiegészítők nem helyettesíthetik a kiegyensúlyozott, változatos táplálkozást. 
Tárolás:  Szobahőmérsékleten, száraz helyen. Gyermekektől elzárva tartandó!

Hogyan vásárolhatod meg?

ZINZINO XTEND

ZINZINO XTEND

Az Xtend+ egy speciális immunerősítő étrend-kiegészítő, ami a Balance Oil és a Zino Biotic tökéletes kiegészítője. Úgy állítottuk össze, hogy támogassa a velünk született immunrendszert. 22 nélkülözhetetlen vitamint és ásványi anyagot, növényi hatóanyagokat, illetve sütőélesztőből kivont, tisztított 1-3, 1-6-béta-glükánt tartalmaz.

 

Főbb előnyök

 

  • Élvezze a több energiát!
  • Erősítse csontjait és ízületei működését!
  • Hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez.
  • Átfogó tápanyagprogramot kínál a szövetek növekedéséhez és regenerálódásához.4
  • Természetes forrásból származó vitaminokkal: C-vitamin acerolabogyóból B-vitaminok hajdinából Magnézium tengervízből
  • Természetes eredetű segédanyagok: Rizs (térfogatnövelő) Burgonya (térfogatnövelő) Kókuszdió (csomósodásgátló)
  • Tabletta helyett növényi alapú kapszulákban, THE VEGAN SOCIETY regisztrációval
Több információ

A B-vitaminok (B1–B12), valamint az Xtend+ némelyik ásványi anyaga is, mint például a réz, a magnézium, a jód és a mangán olyan egészségügyi előnyöket kínálnak, amelyek fontosak az anyagcsere normál energiatermeléséhez. Az Xtend+ számos olyan vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, amelyek bizonyítottan kedvező hatással vannak a csontokra és az izmokra. Ilyen például a D-, a C- és a K-vitamin, illetve a magnézium, a mangán és a cink.

Az Xtend+ 1-3, 1-6 béta-glükánt tartalmaz. Ezeket az összetevőket sütőélesztőbaktérium-törzsek sejtfalából alaposan megtisztítva, saját eljárással vonjuk ki, s bizonyítottan fokozzák az immunrendszer működését . Ehhez az alapvető egészségügyi előnyhöz számos más vegyület (például a folsav, a vas, a B6-vitamin és a réz) is hozzájárul. A vitaminok és ásványi anyagok mellett az Xtend+ gyümölcsökből, fűszernövényekből és zöldségekből kivont karotinoidokat, xantofillokat és polifenolcsoportokat tartalmaz.

Ahhoz, hogy mindezekből a tápanyagokból elegendő mennyiséget vigyünk be szervezetünkbe az étkezésekkel, napi több mint 3 ezer kalóriányi ételt kellene elfogyasztanunk a legtápanyagdúsabb élelmiszerekből. Az Xtend+ termék összetevői együttesen több mint száz olyan egészségügyi előnyt kínálnak, amelyeket az EFSA (az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság) már igazolt. Ezek a test sejtjeit, szerveit és szöveteit érintik. Az Xtend+ tökéletes kiegészítője a BalanceOil és ZinoBiotic terméknek, teljes körű tápanyagtámogatást biztosítva a szervezet számára.

Tápérték
Adagolás: napi 4 kapszula. Adagonként:
Tiamin (B1-vitamin) 0,27 mg (25%)*
Riboflavin (B2-vitamin) 0,39 mg (28%)*
Niacin (B3-vitamin)  4,94 mg (31%)*
Folsav 57,37 μg (29%)*
Piridoxin (B6-vitamin) 0,25 mg (18%)*
Pantoténsav (B5-vitamin) 1,84 mg (31%)*
Kobalamin (B12-vitamin) 0,6 μg (24%)*
Biotin (B7-vitamin) 18 μg (36%)*
C-vitamin 80 mg (100%)*
D3-vitamin 20 μg (400%)*
E-vitamin 3.1 mg (26%)*
K2-vitamin 60 μg (80%)*
Magnézium 180 mg (48%)*
Vas 4,2 mg (30%)*
Réz 1 mg (100%)*
Jód 150 μg (100%)*
Cink 10 mg (100%)*
Mangán 2 mg (100%)*
Szelén 82,5 μg (150%)*
Króm 80 μg (200%)*
Molibdén 50 μg (100%)*
Bór 3 mg
1-3, 1-6 béta-glükán 200 mg
Kurkumakivonat (kurkumin) 100 mg
Q10- koenzim 15 mg
Béta-karotin 0,9 mg
Zeaxantin 6 mg
Lutein 6 mg
Paradicsomkivonatból 40 mg
– ebből likopin 4 mg
Zöldtea-kivonat 40 mg
– ebből polifenolok 12 mg
Olajfalevél-kivonat 500 mg
– ebből oleuropein 50 mg
– ebből hidroxi-tirozol 5 mg
Brokkolikivonat 50 mg
Algakivonat 200 mg
– ebből tanninok  9 mg
– ebből polifenolok  3 mg

*a napi ajánlott mennyiséghez mint referenciaértékhez viszonyítva

Összetevők

Olajfalevél-kivonat (Olea europaea), kapszulaburok (hidroxipropil- metilcellulóz), Aquamin Mg tengeri magnéziumkivonat, C-vitamin acerola-kivonatból (Malpighia glabra), térfogatnövelő szer (rizskorpa, burgonyakeményítő), magnézium (kelátkötésű magnézium-biszglicinát pufferolva), B-vitamin komplex őrölt hajdinacsírából (Fagopyrum escelentum), élesztőből származó 1-3, 1-6 béta-glükánok keveréke (Saccharomyces cerevisiae), tengerifű kivonat (Ascophyllum nodosum),

Kurkumakivonat (Curcuma longa), csomósodásgátlók (rizshéj-koncentrátum, közepes láncú triglicerid (MTC) olaj kókuszdióból), cink (kelátkötésű cink-biszglicinát), brokkolikivonat (Brassica oleracea), tokoferolok és tokotrienolok, zöldtealevél-kivonat (Camellia sinensis), paradicsomkivonat (Solanom lycopersicum), ionos ásványianyag-komplexum (Concentrace®), lutein bársonyvirág-kivonatból (Tagetes erecta), zeaxantin bársonyvirágkivonatból (Tagetes erecta), bór (nátrium-tetraborát),

K2-vitamin (MK-7 menakinon), vas (kelátkötésű vas-biszglicinát), szelén (szelén-metionin), Q10-koenzim (ubidekarenon), molibdén (nátriummolibdát), mangán (kelátkötésű mangán-biszglicinát), algából kivont béta-karotin (Dunaliella salina), vegan D3-vitamin (kolekalciferol) mint Vitashine, réz (réz-biszglicinát), króm (króm-klorid).

 

Tartalom

60 kapszula, teljes nettó tömege 45 g

Használati útmutató

Ajánlott napi adag: Felnőttek és 12 éven felüli gyermekek számára: napi 2–4 kapszula étkezés közben. Az ajánlott napi adagot ne lépje túl! Az étrend-kiegészítők nem helyettesíthetik a kiegyensúlyozott, változatos táplálkozást.

Figyelmeztetés: Ha vérhígító gyógyszert szed, a K-vitamint tartalmazó kiegészítő használatának megkezdése előtt konzultáljon orvosával!

Tárolás: szobahőmérsékleten, száraz helyen. Gyermekektől elzárva tartandó!

Zinzino Viva

Zinzino Viva

ZINZINO VIVA

A Viva+ teljesen természetes étrend-kiegészítő. Célja a stressz enyhítése, a hangulat javítása és a jó közérzet erősítése. Támogatja az idegrendszer és az agy egészséges működését, hozzájárulva a fáradtság és kimerültség csökkentéséhez.

A Viva + az affron® márkanevű szabványosított és a szabadalmaztatott, tiszta, prémium minőségű, spanyol sáfránybibe-kivonat (Crocus sativus L), hajdinából származó B-vitamin-komplexum, tengervízből kivont magnézium, jód, valamint acerolából származó C-vitamin kombinációja.

Minden összetevője szerepet játszik az általános jóllét érzésének kialakulásában, és együtt szelíd, de erőteljes csapatot alkotnak.

Főbb előnyök
  • A luxus kényelmével borítja be bőrét, feloldja a feszültséget, és segít ellazulni!
  • Természetes módon segíti elő a pihentető, mélyebb alvást
  • Aluszékonyság és kimerültség esetén segít visszanyerni az éberséget, valamint javítja a koncentrációt, a tanulás hatékonyságát, a memóriát és a gondolkodási folyamatokat.
  • C-vitamint és magnéziumot tartalmaz, amelyek támogatják a idegrendszer megfelelő működését és enyhítik a hétköznapi stresszt.
  • C-vitamint és magnéziumot tartalmaz, amelyek hozzájárulnak a mentális fáradtság és a kimerültség csökkentéséhez.
  • C-vitamint tartalmaz, amely elősegíti a pozitív hangulat fenntartását.
  • Jódot, magnéziumot és C-vitamint tartalmaz, amelyek támogatják a mentális teljesítőképességet.
  • Jódot és magnéziumot tartalmaz, amelyek támogatják a kognitív funkciók normál működését.
  • Teljesen természetes összetevők, THE VEGAN SOCIETY regisztrációval

Több információ

Agyműködés és hangulat
Az agy kémiája nagyon összetett, függ számos tápanyag optimális együttműködésétől, és érzékeny az anyagcsere esetleges egyensúlyzavaraira. Amikor ilyesmi történik, sokféle tünet jelentkezhet. A neuronok egy sor vegyi anyag segítségével kommunikálnak egymással, melyeket neurotranszmittereknek nevezünk. Ezt a kommunikációt – és maguknak a neuronoknak a növekedését és túlélését is – helyi hatású vegyületek, mint például az „agyi eredetű növekedési faktor” (angolul: Brain-Derived Neurotrophic Factor, BDNF) elnevezésű fehérje modulálja. Stressz és hangulatváltozás esetén változik a neurotranszmitterek szintje és felvétele is, s ez elvezetett olyan gyógyszerek kifejlesztéséhez, amelyek képesek befolyásolni a neurotranszmitterek szintjét.

Az pedig, hogy ezek a gyógyszerek lassan és viszonylag kevéssé hatnak, további kutatásokat ösztönzött, amelyek a közelmúltban feltárták, hogy a BDNF és a kapcsolódó tényezők változásai rendkívül fontos szerepet játszhatnak. A sáfrányban található bioaktív szerekről kimutatták, hogy mind a neurotranszmitterek, mind a BDNF működését javítják

Sáfrány
A sáfrány a világ egyik legdrágább fűszere. Sokfelé termesztik, de mivel a betakarítást és a feldolgozást kézzel végzik, a legtöbb esetben hő- vagy sugárzáskezeléssel kell mentesíteni a mikroorganizmusok és kórokozók, így például E. coli jelenlététől. Ezek a kezelések viszont nemcsak a mikrobiális szennyeződést, hanem a bioaktív komponensek mennyiségét is csökkentik, rontva ezáltal a termék minőségét. A spanyol sáfrány más!

Ezt a spanyol sáfrányt is kézzel is szedik, de a termesztési és betakarítási módszernek köszönhetően nem jelennek meg a mikroorganizmusok okozta kockázatok, és nincs szükség sugárkezelésre. Így az összes bioaktív anyag megmarad a növényben, és a kivont mennyiségek is nagyobbak.

Affron®, az új generációs sáfránykivonat
Az affron® kivonatot olyan csúcstechnológiás eljárással nyerik ki a spanyol sáfránybibékből, amely javítja a bioaktív komponensek profilját. A folyamat során a kivonatot úgy szabványosítják, hogy legalább 3,5% bioaktív Lepticrosalides® vegyületet* tartalmazzon, benne nagy mennyiségben a két fő hatóanyaggal: a Safranallal (0,03–1%) és a Crocinsszal (3,48–8,0%). Ezek magas aránya különbözteti meg az affron®-t és annak hatásosságát a kereskedelemben kapható összes többi sáfránykivonattól. *A standardizálás nagy teljesítményű folyadékkromatográfiával (High Performance Liquid Chromatography, HPLC) történik, amely eljárás során minden bioaktív anyagot azonosítanak és megmérnek. Az affron® géntechnológiailag 100%-ban hitelesített Crocus sativus L. sáfrányból készül.

Normál kognitív és idegrendszer működés
Idegrendszerünk két fő részből áll: a központi és a a perifériás idegrendszerből. Mindkét rendszer részt vesz az agy és a test többi része közötti ingertovábbításban, lehetővé téve számunkra, hogy megfelelő módon tudjunk lélegezni, látni, gondolkodni és mozogni. A Viva+ C-vitamint, jódot és magnéziumot tartalmaz, amelyek hozzájárulnak az immunrendszer normál működéséhez. Emellett a C-vitamin a kognitív funkciók megfelelő működését is elősegíti.

Jobb mentális és pszichológiai állapot
Az esszenciális tápanyagokban tartósan szegény étrend mind mentális, mind fiziológiai szempontból zavarokat okozhat a szervezetünkben. Befolyásolhatja alvásunkat, memóriánkat és koncentrációs képességünket. A Viva+ tartalmaz C-vitamint és magnéziumot, amelyek hozzájárulnak a fáradtság és a kimerültség csökkentéséhez, valamint a normál pszichológiai működéshez, hogy Ön a lehető legjobban érezze magát.

Összetevők

Térfogatnövelő (előgélesített kukorica-keményítő), tengeri eredetű magnézium, C-vitamin acerola-kivonatból (Malpighia glabra), sáfránybibe kivonat (Crocus sativus), csomósodást gátló anyagok (sztearinsav, rizspelyvakivonat és rizskoncentrátum), B-vitamin komplex őrölt hajdinacsírából (Fagopyrum escelentum), kálium-jodid.

Tartalom

60 db tabletta (nettó tömeg: 18 g).

Tápanyagtartalom 2 tablettában:
C-vitamin – 12 mg 15%*
JÓD – 23 μg 15%*
Magnézium – 56 mg 15%*
Sáfránykivonat (Crocus sativus)** 28 mg

*a napi ajánlott mennyiséghez mint referenciaértékhez viszonyítva
**affron® – szabadalmaztatott kivonat

Használati útmutató

Ajánlott napi adag: Felnőtteknek és 4 éven felüli gyermekeknek: napi 1–8 tabletta. Az ajánlott napi adagot ne lépje túl! Az étrendkiegészítők nem helyettesíthetik a kiegyensúlyozott, változatos táplálkozást.
Tárolás: Szobahőmérsékleten, száraz helyen. Gyermekektől elzárva tartandó! 

Figyelmeztetés: Amennyiben ön várandós, szeretne teherbe esni, az egészségügyi állapota úgy kívánja, vagy gyermeknek adná a készítményt, a szedés megkezdése előtt konzultáljon orvosával vagy védőnőjével!

ZINZINO termékek minősége

ZINZINO termékek minősége

Amire érdemes figyelni, ami garantálja a minőséget, bármit vesz is az ember 2 minősités! Van a gyógyszergyártásban, étrend-kiegészítő gyártásban és élelmiszeriparban egy fontos gyűjtőfogalom, a GMP (Good Manufacturing Practice, Jó Gyártási Gyakorlat), amely egy szigorú kritériumrendszer szerint mindenre kiterjedő részletességgel szabályozza az egyes termékek gyártását, illetve a gyártási folyamatokat.

A GMP minősítés szavatolja, hogy az adott termék hatóanyagainak tisztasága, biztonságos alkalmazhatósága, a kész termék minősége, illetve a gyártási folyamatok maximálisan megfelelnek mind a hazai mind a nemzetközi szabályoknak.

A hazai étrend-kiegészítők, Ön bárhol is veszi, drogéria, biobolt, internet mindössze 3%-a rendelkezik ezzel a minősítéssel!!!!

A 2001-ben alakult norvég vállalat, a Faun Pharma AS, a Zinzino tulajdonában van és a Zinzino termékek nagy részét itt gyártják, s természetesen rendelkezik GMP minősítéssel. Én orvosként soha nem veszek olyan terméket, bármilyen szép is a csomagolása, amely minőségét nem szavatolná ez a certifikáció.

Létezik egy, a sportolók számára fejlesztett minősítő rendszer, az Informed Choice.
Az Informed Choice-ot jól használhatják a sportolók kockázatkezelési stratégiájuk részeként, amikor kiválasztják, mely termék-kiegészítőket használjanak. Biztosak lehetnek abban, hogy az Informed Choice logóval ellátott termékek szigorú tanúsítási folyamaton mentek keresztül, és a legmagasabb minőségi előírások szerint készültek. Az Informed Choice évente ellenőrzi a Zinzino termékeit és hitelesíti, hogy abban a címkén megjelölt mennyiségben vannak a hatóanyagok és igazolja, hogy nem tartalmaz olyan vegyületet, amit a sportolók nem szedhetnek.

2017-ben, még a Zinzino magyar piaci elindulása előtt bevizsgáltatták a Balance Olaj terméket és a magyar hitelesített vizsgálat is igazolta, (Bálint Analitika Kft.) hogy a termék a címkén megjelölt mennyiségben, valóban tartalmazza a hatóanyagokat.

Ha kiváló minőséget keresel a legjobb áron akkor megtaláltad ez a ZINZINO!

Zinzino Balance Oil

Zinzino Balance Oil

ZINZINO balance oil

Balance Oil

A Zinzino Balance Oil kiváló minőségű, EPA és DHA zsírsavakban gazdag halolajak és speciálisan kiválasztott, polifenolokban gazdag extra szűz olívaolaj összehangolt keveréke. A Balance Oil biztonságosan beállítja és fenntartja az EPA és DHA szintjét, valamint az omega-6 és omega-3 kiegyensúlyozott arányát a szervezetben.
A Balance Oil elősegíti a normál agyműködést és a normál szívműködést 
valamint erősíti az immunrendszer normál működését.

Főbb előnyök:

Normál agyműködés
Jót tesz a szívnek
Jót tesz az immunrendszernek
Biztonságosan és hatékonyan növeli a szervezetben az EPA és DHA szintjét
Segít normalizálni az omega-3 és az omega-6 arányát
Növeli a polifenolok szintjét a szervezetben, így megóvja a vérzsírokat az
oxidatív stressztől

Elősegíti
a szem normál működését,
a vér normál triglicerid szintjét,
a normál vérnyomást,
a vér normál kalciumszintjét,
a csontok egészségét,
a normál
izomműködést, és normál fogazatot,
valamint a sejtosztódást.

Összehangolt receptúra

AGYMŰKÖDÉS
Az EPA és a DHA kapcsán hatóságilag jóváhagyott állítások tehetők a normál agyműködés fenntartása vonatkozásában.
Várandós nők esetében a DHA hozzájárul a magzat, valamint a szoptatott csecsemők normál agyi fejlődéséhez.
A hosszú láncú Omega-3 zsírsavak nemcsak számunkra,
hanem a következő generáció számára is fontosak.

JÓT TESZ A SZÍVNEK
Az EPA és a DHA kapcsán hatóságilag jóváhagyott állítások tehetők a szív
egészsége vonatkozásában. Ennek értelmében hozzájárulnak szívünk
normál működéséhez.

JÓT TESZ AZ IMMUNRENDSZERNEK
A Balance Oil D-vitamint tartalmaz, amely rendkívül fontos az
immunrendszer normál működéséhez.
.
HALOLAJ
Az általunk használt halolajok (az izlandi LYSI-ből) elsősorban rövid életű, apró, nyílt tengeri halakból származnak, mint például a szardínia, a szardella és a makréla. Ezek bármelyike megfelelő. A kritikus tényező az a zsírsavprofil, amely hatékonyan optimalizálja az Omega-6:3 egyensúlyt a szervezetben már 120 nap alatt.
Halolajunk teljes, feldolgozatlan halakból származik. A kinyert olaj egy finomítási eljáráson megy keresztül, amely során eltávolítják a különféle szennyeződéseket.
A Balance termékekben használt halolajok az EPA és
DHA tekintetében szigorú előírásoknak felelnek meg, továbbá igazoltan nem tartalmaznak nehézfémeket és egyéb méreganyagokat.
A LYSI (a BalanceOil gyártója) a termelésre vonatkozó valamennyi követelménynek, továbbá az élelmiszerekre és gyógyszerekre vonatkozó GMP, vagyis helyes gyártási gyakorlat elveinek is megfelel.

OLÍVAOLAJ
A BalanceOil különleges, hidegen sajtolt extra szűz olívaolajat tartalmaz, amely polifenolokban rendkívül gazdag (több mint 350 mg/kg). A polifenolok erős antioxidánsok, számos jótékony hatással. Nemcsak az üvegbe zárt BalanceOil minőségét, hanem szervezetünk egyensúlyát is védik. Termékeink GMO-mentesek (nem tartalmaznak genetikailag módosított organizmusokat).

HAL- ÉS OLÍVAOLAJ / ÖSSZHANG = EREDMÉNYEK

A feldolgozott élelmiszereken alapuló modern étrendünk túl sok Omega-6 zsírsavat és túl kevés Omega-3 zsírsavat tartalmaz. Tudósaink munkájának köszönhetően a BalanceOil az Omega-3 zsírsavakon kívül a megfelelő minőségű és mennyiségű polifenolokat is tartalmazza, így sikerült létrehozni egy olyan összehangolt receptúrát, amely nagyszerű eredményeket produkál.

BIZONYÍTOTT HATÁS 120 NAP ALATT

Minősített laboratóriumainkban 2019 januárjáig több mint 270 ezer tesztet elemeztünk. Az Omega-3 kiegészítőket nem fogyasztó emberek átlagos Omega-6:3 aránya Észak-Európában 15:1, az Egyesült Államokban pedig 25:1. A BalanceOil 120 napon át történő szedése után az átlag 5:1, illetve sokszor 3:1 alá csökken.

 

JAVASOLT HASZNÁLAT:

0,15 ml Balance Oil x testsúly kg.
A
bevitt mennyiséget a testsúly alapján számoljuk ki. Egy 50 kg-os felnőtt
esetén: 7,5 ml naponta. Egy 80 kg-os felnőtt esetén: 12 ml naponta.

Ne lépje túl a javasolt napi adagot!

TÁROLÁS: A bontatlan üvegeket szobahőmérsékleten, fénytől elzárt, száraz helyen vagy hűtőszekrényben kell tárolni. A felbontott üvegeket tegye hűtőszekrénybe és 45 napon belül fogyassza el. Az olívaolaj 4 Celsius foknál alacsonyabb hőmérsékleten besűrűsödik, így az olaj zavarossá válhat, ám ez szobahőmérsékleten kitisztul.
Gyermekektől távol tartandó.

FIGYELMEZTETÉS: Az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a kiegyensúlyozott és változatos étrendet. Gyógyszerek szedése esetén a BalanceOil használata előtt konzultáljon kezelőorvosával!

TERMÉSZETES: A BalanceOil+ csak természetes forrásokból származó összetevőkből készül.

GMO-MENTES: Termékeink GMO-mentesek, azaz nem tartalmaznak genetikailag módosított organizmusokat.

HALOLAJ

A BalanceOil+ termékekben használt halolajok szigorú előírásnak felelnek meg az EPA és a DHA vonatkozásában, már 120 nap alatt hatékonyan optimalizálva az omega-6:3 zsírsavak egyensúlyát a szervezetben. Az általunk használt halolajok elsősorban rövid életű, kis méretű, nyílt tengeri halakból származnak, mint például a
szardínia és a szardella. A kinyeréshez egész, feldolgozatlan halakat használunk. Az olaj finomítási folyamaton megy keresztül, amelynek során eltávolítjuk belőle az esetleges környezeti szennyezőanyagokat, és igazoltan mentes a nehézfémektől és más méreganyagoktól.
A LYSI, a BalanceOil + gyártója minden olyan szabályozás követelményeit teljesíti, amelyek a gyártásra vonatkoznak, és követi az élelmiszer- és gyógyszeripari termékekre vonatkozó jó gyártási gyakorlatot.

EXTRASZŰZ OLÍVAOLAJ

A spanyol picual olajbogyót nagy omega-9- és rendkívül magas antioxidánstartalma miatt választottuk ki.
Az olajbogyó szüret előtti minőségű, és a feldolgozás során a kimagozott bogyókat hidegen sajtoljuk, ami extraszűz, omega-9 olajsavban és antioxidánsokban (úgynevezett polifenolokban) gazdag (több mint 750 mg/kg) extraszűz olívaolajat eredményez).
Mindkettőnek számos jótékony hatása van.15 A polifenolok megvédik a BalanceOil+-t a palackban, és ami még fontosabb: a sejteket is.

D3-VITAMIN

BalanceOil+ D3-vitamint (kolekalciferol) tartalmaz. Termékünkben természetes, lanolinból kinyert D3 -vitamint (kolekalciferolt) használunk. A lanolin a juhok gyapjában természetes módon előforduló zsír. A D3-vitamin előállítása úgy történik, hogy első lépésben annak előanyagát kivonjuk a lanolinból. Ezután az anyag kémiai szerkezetét ultraibolya (UV) fénnyel megváltoztatjuk és aktiváljuk. Ez a kémiai eljárás hasonló ahhoz a folyamathoz, amely az emberi bőrben játszódik, amikor D3-vitamint termel.

TERMÉSZETES TOKOFEROLOK

Az étrend-kiegészítőkben általában vegyes tokoferolokat használnak antioxidánsként. A BalanceOil+-ban felhasznált természetes tokoferolok GMO-mentes, erősen finomított szójaolajdesztillátumokból készülnek, amelyekből a további finomítás során teljesen eltávolítjuk a szójafehérjét. Ez azt jelenti, hogy a termék nem tartalmaz allergén anyagokat. A vegyes tokoferolok jellemző összetétele: alfa-, béta-, gamma- és delta-tokoferol.

A HAL- ÉS AZ OLÍVAOLAJ SZINERGIÁJA =
JÓ EREDMÉNY

Kutatóink úgy állították össze a BalanceOil+-t, hogy az omega-3 zsírsav megfelelő arányban legyen benne az extra mennyiségű omega-9-et biztosító olívaolajjal és az extra adag antioxidánssal.
Ez a szinergikus kombináció lehetővé teszi a szervezet omega-3- szintjének megfelelő szabályozását és fenntartását a kívánatos 3:1 arány alatt (omega-6:3).

BIZONYÍTOTT KIEGYENSÚLYOZÁS 120 NAP ALATT

Tanúsított laboratóriumainkban szárított vérmintán elemezzük tizenegyféle zsírsav mennyiségét a vérben, így adatbázisunk a maga nemében a legnagyobb a világon. A omega-6 és omega-3 zsírsavak jellemző aránya olyan emberek szervezetében, akik nem fogyasztanak omega-3 kiegészítőt, 12:1 Észak-Európában, 15:1 Európában és 25:1 az Egyesült Államokban. A BalanceOil+ 120 napi fogyasztása után az átlagarány a legtöbb ember esetében 3:1 alá csökkent.

AGYMŰKÖDÉS
Az EPA és a DHA normál agyműködést segítő szerepét kutatások igazolják.
Terhes és szoptató nők esetében a DHA hozzájárul a magzat és a szoptatott csecsemő normál agyi fejlődéséhez.
A hosszú láncú omega-3 zsírsavak fontosak egészségünk és a következő generáció egészsége szempontjából is.

SZÍVMŰKÖDÉS
Az EPA és a DHA bizonyítottan jó hatással van a szív egészségére, hozzájárulva megfelelő működéséhez.

AZ IMMUNRENDSZER
A BalanceOil+ D3 -vitamint tartalmaz, amely létfontosságú az immunrendszer számára, hozzájárulva annak normál működéséhez.

OXIDÁCIÓVAL SZEMBENI VÉDELEM
Az olajbogyóból származó hidroxi-tirozol napi 5 mg vagy ennél nagyobb adagban hozzájárul a vér lipidjeinek védelméhez az oxidatív károsodásokkal szemben.
A lipidek zsírszerű anyagok, megtalálhatók a vérben és a test szöveteiben például koleszterin vagy trigliceridek formájában, amelyek fontosak a szívünk egészsége
szempontjából.

Hozzájárul az agy normál működéséhez, mivel a napi adag 700 mg DHA-t tartalmaz
Hozzájárul a szív normál működéséhez, mivel a napi adag 1300 mg EPA-t és 700 mg DHA-t tartalmaz
Hozzájárul az immunrendszer egészségéhez, mivel a napi adag 20 µg D3 -vitamint tartalmaz.
Segít fenntartani a szervezetben az EPA és DHA megfelelő szintjét
Segít fenntartani az omega-6 és omega-3 megfelelő szintjét a szervezetben
Segít fenntartani a polifenolszintet a szervezetben, támogatva a vér lipidjeit az oxidatív stresszel szemben
Támogatja a szem egészséges és megfelelő működését, mivel 700 mg DHA-t tartalmaz
Hozzájárul a csontok megőrzéséhez, a megfelelő izomműködéshez, a fogak egészségéhez és a sejtosztódáshoz, mivel a napi adag 20 µg D3 -vitamint tartalmaz
Hozzájárul a vér normál trigliceridszintjéhez, a normál vérnyomáshoz
és a vér normál kalciumszintjéhez

A BALANCEOIL+ EGÉSZSÉGÜGYI ELŐNYEI (AZ EFSA SZERINT)

A DHA hozzájárul a normál agyműködés fenntartásához. Ez az állítás csak olyan
élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek 100 grammonként és 100 kilokalóriánként legalább 40 mg DHA-t tartalmaznak. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 250 mg DHA napi bevitelével érhető el.

A dokozahexaénsav (DHA) anyai bevitele hozzájárul a magzat és a szoptatott csecsemő normál agyi fejlődéséhez. A várandós és szoptató nőket tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 200 mg DHA napi bevitelével, illetve a felnőttek számára ajánlott omega-3 zsírsavak – azaz 250 mg DHA és EPA – napi bevitelével érhető el. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább 200 mg DHA napi bevitelét biztosítják.

Az EPA és a DHA hozzájárul a normál szívműködéshez. Ez az állítás csak olyan
élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet mellékletének omega-3 zsírsavakra vonatkozó része szerinti értelemben EPA- és DHA-forrásnak számítanak. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 250 mg EPA és DHA napi bevitelével érhető el.

A D-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet melléklete szerinti értelemben D-vitamin-forrásnak számítanak.

Minden olyan állítás, amely szerint valamely élelmiszer omega-3 zsírsavakban gazdag, illetve a fogyasztó számára hasonló jelentéssel bír, csak olyan esetekben alkalmazható, amikor a termék 100 grammra és 100 kilokalóriára vetítve legalább 0,6 g alfa-linolénsavat, vagy legalább 80 mg eikozapentaénsavat és dokozahexaénsavat tartalmaz. A termék analízise és tanúsítása a gyártás helyén megtörtént.

A BalanceOil+ termékben használt extraszűz olívaolaj picual fajtájú, hidegen sajtolt
olajbogyóból származik, amelyet kifejezetten magas (750 mg/kg feletti) polifenoltartalma alapján választottak ki. A termék analízise és tanúsítása a gyártás helyén megtörtént.

Az olívaolajból származó polifenolok hozzájárulnak a vér lipidjeinek védelméhez az
oxidatív károsodásokkal szemben. Az állítás csak olyan olívaolaj esetében alkalmazható, amely 20 grammra vetítve legalább 5 mg hidroxi-tirozolt és annak származékait (pl. oleuropeinkomplexumot és tirozolt) tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 20 g olívaolaj napi bevitele esetén érhető el.

A DHA hozzájárul az egészséges látás fenntartásához. Ez az állítás csak olyan
élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek 100 grammonként és 100 kilokalóriánként legalább 40 mg DHA-t tartalmaznak. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 250 mg DHA napi bevitelével érhető el. A dokozahexaénsav (DHA) bevitele 12 hónapos korig hozzájárul a csecsemők normál látásfejlődéséhez. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 100 mg DHA napi bevitelével érhető el. Ha az állítást tápszerre használják, az élelmiszernek az összes zsírsavból legalább 0,3% DHA-t kell tartalmaznia.

A DHA és az EPA hozzájárul a vér normál trigliceridszintjének fenntartásához. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább 2 g EPA és DHA napi bevitelét biztosítják. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 2 mg EPA és DHA napi bevitelével érhető el. Amennyiben az állítás étrendkiegészítőkre és/vagy dúsított élelmiszerekre vonatkozik, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy ne lépje túl az EPA és DHA 5 grammos kombinált napi bevitelét.

A DHA és az EPA hozzájárul a vér normál trigliceridszintjének fenntartásához. Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely 2 g DHA napi bevitelét teszi lehetővé, továbbá eikozapentaénsavval (EPA) kombinált DHA-t tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 2 mg DHA napi bevitelével érhető el.

Amennyiben az állítás étrend-kiegészítőkre és/vagy dúsított élelmiszerekre vonatkozik, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy ne lépje túl az EPA és DHA 5 grammos kombinált napi bevitelét.

A DHA és az EPA hozzájárul a normál vérnyomás fenntartásához. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább 3 g EPA és DHA napi bevitelét biztosítják. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 3 mg EPA és DHA napi bevitelével érhető el. Amennyiben az állítás étrendkiegészítőkre és/vagy dúsított élelmiszerekre vonatkozik, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy ne lépje túl az EPA és DHA 5 grammos kombinált napi bevitelét.
10A D-vitamin hozzájárul a vér normál kalciumszintjének fenntartásához. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet melléklete szerinti értelemben D-vitamin-forrásnak számítanak.
A D-vitamin hozzájárul a csontok jó állapotának megőrzéséhez. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet melléklete szerinti értelemben D-vitamin-forrásnak számítanak.
A D-vitamin hozzájárul a csontok jó állapotának megőrzéséhez. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet melléklete szerinti értelemben D-vitamin-forrásnak számítanak.

A D-vitamin hozzájárul a fogak jó állapotának megőrzéséhez. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet melléklete szerinti értelemben D-vitamin-forrásnak számítanak.

A D-vitamin szerepet játszik a sejtosztódás folyamatában. Ez az állítás csak olyan
élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet melléklete szerinti értelemben D-vitamin-forrásnak számítanak.

Az olajsav (omega-9) telítetlen zsír. A telített zsírok helyettesítése az étrendben telítetlen zsírokkal hozzájárul a vér normál koleszterinszintjéek fenntartásához.