Tag Archive for halolaj

Legjobb Omega 3 készítmény gyerekeknek

Legjobb Omega 3 készítmény gyerekeknek.

Az omega-3 zsírsavak mindig is jelen voltak az emberiség táplálkozásában, főként a tengeri halakban és a növényi olajokban. Csak az utóbbi évtizedekben ismerték fel, hogy milyen fontos szerepük van a szervezet megfelelő működésének fenntartásában és egészségmegőrző szerepe is van.

A halolaj fontos kiegészítés lehet a fejlődésben lévő gyermekeknek. Tudta? Az agy a legzsírosabb testrészünk és a zsírtartalmának 70%-a omega-3 zsírsavakból áll.

Könnyebben tanulnak és gyorsabban fejlődnek értelmi képességeik az omega-3 zsírsavakat szedő gyerekeknek. A legújabb kutatások szerint az omega-3 bevitel hatására javult a gyermekek figyelme, koncentráló képessége, memóriája és felfogó képessége.

Az omega-3 zsírsavakról, illetve azok étrendi jelentőségéről nagyon sokat hallhatunk manapság, ezeknek a többszörösen telítetlen zsírsavaknak ugyanis számos pozitív tulajdonsága van, melyekről a folyamatosan bővülő kutatások révén egyre többet tudunk meg. A megfelelő omega-3 bevitel alapvető fontosságú az emberi egészséghez és fejlődéshez – ebből következően csecsemők és kisgyermekek esetében kiemelt figyelmet érdemel, hiszen ez a fejlődés legintenzívebb időszaka.

Legjobb Omega 3 készítmény gyerekeknek.

Nyugat-Európában a figyelem középpontjába kerültek az omega-3 zsírsavak, mint a gyermekek táplálkozásának fontos kiegészítői.
A legújabb kutatási eredmények szerint ugyanis a tengeri halakban található omega-3 zsírsavak segítik a gyermekek agyának fejlődését. Javul feladatmegoldó képességük, és jobb tanulmányi eredményeket érhetnek el az iskolában. Az eredmények annyira meggyőzőek, hogy például a brit kormány azt fontolgatja, hogy az iskolásokat ezentúl nemcsak tankönyvekkel, hanem omega-3-mal is rendszeresen ellátja majd.

Az omega-3 zsírsavak egyik legfontosabb hatása, hogy javítják a gondolkodásért és az értelmi képességekért felelős agyterületek működését. Az omega-3 zsírsavaknak több fajtájuk van, az egyik legfontosabb a DHA, mivel ez teszi ki az emberi agy kb. 30%-át. Ez a zsírsav alapvető szerepet játszik az agyban levő idegsejtek közti kommunikációs folyamatokban. Az intelligencia és az értelmi képességek pedig ezen a kommunikáción alapulnak. Az omega-3 bevitel különösen akkor fontos, amikor a gyermekek agya a legnagyobb mértékben fejlődik, azaz kb. 14 éves korig.

Egy vizsgálat például kimutatta, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek étrendjét megfelelő mennyiségű omega-3-mal egészítették ki, jobb lett a problémamegoldó és koncentráló képessége, valamint gyorsabb lett a felfogása. Egy másik, 8-9 évesek körében végzett kutatás azt mutatta, hogy a rendszeresen omega-3-hoz jutó gyermekek 81 százaléka jobban olvasott, 67 százaléka jobban írt, 74 százaléka pedig jobb eredményeket ért el matematikából. A kutatók szerint a pozitív változások hátterében a koncentráló képesség javulása áll. Ez különösen fontos lehet azoknál a gyerekeknél, akik szétszórtak és nehezen tudnak figyelni a feladatokra.

Az omega-3 zsírsavaknak három fő típusa létezik: ALA (alfa-linolénsav), EPA (eikozapentaénsav) és DHA (dokozahexaénsav). Szigorú értelemben véve csak az ALA számít esszenciális omega-3 zsírsavnak, mivel az emberi szervezet nem képes magától előállítani. Ugyanakkor az ALA átalakítása EPA-vá és DHA-vá a szervezetben igen kis hatásfokú (például vizsgálatok szerint az ALA kb. 4%-a tud átalakulni DHA-vá), ebből következően mindenképp szükség van EPA és DHA fogyasztására is.

Miért fontos az Omega 3?

Az omega-3 zsírsavak a sejtmembránok nélkülözhetetlen alkotóelemei, a sejtek „kenőanyagaként” funkcionálnak, vagyis javítják a sejtek rugalmasságát, a sejtek közötti kommunikációt, illetve támogatják a sejtanyagcserét és a génkifejeződést. Az EPA és DHA a szervezetbe jutva prosztaglandinná alakul át: ez egy hormonszerű anyag, ami a sejtaktivitást és az egészséges szív-érrendszeri funkciót szabályozza. EPA-ra és DHA-ra az egészséges immunrendszer kialakulásához és fenntartásához is szükségünk van.

Az agy, az idegrendszer és a szemek rendkívül gazdagok omega-3 zsírsavakban, melyek ezekben a szövetekben a magzati lét késői, illetve az újszülött lét korai szakaszában halmozódnak fel. Ebből a szempontból különösen a DHA nagyon fontos, ugyanis az agyban található omega-3 zsírsavak nagyjából 97%-át, míg a retinában található omega-3 zsírsavak 93%-át teszi ki a DHA.

Az agy a születéstől kb. 3 éves korig tartó időszakban növekedik a legnagyobb ütemben, habár a fejlődés a gyermekkoron és serdülőkoron át tovább is folytatódik.

Számos tudományos kutatás kimutatta, hogy az omega-3 zsírsavakat tartalmazó tápszerrel etetett babák mentális fejlődése jobb, mint az omega-3-mentes tápszerekkel etetett babáké. Ezek az előnyök jócskán a tápszeres etetés végezte után is megmutatkoznak, és gyermekkorig folytatódnak. Például, a DHA-val kiegészített tápszert kapó csecsemők kognitív, motoros és viselkedési fejlődése 18 hónaposan, illetve látásélessége és IQ eredménye 4 évesen jobb, mint a DHA-t nem tartalmazó tápszert fogyasztó babáké. A 9-12 hónapos kortól omega-3 kiegészítést kapó babák a gyermekkor során jobb figyelemről és gazdagabb szókincsről tesznek tanúbizonyságot.

Egy 2008-as randomizált, placebo-kontrollos, kettős vak vizsgálat során egészséges 4 éves gyermekek egy csoportjának adtak napi 400 mg DHA-t, míg egy másik csoportnak hatóanyagmentes placebót.
Ezután különböző tesztekkel megvizsgálták a kognitív funkcióikat (pl. figyelem-teszt, szókincs-teszt, stb.). A kutatók pozitív összefüggést találtak a vér DHA-szintje és a szókincsvizsgáló Peabody-teszten elért magasabb pontszámok között.

Kutatási eredmények arra is utalnak, hogy az EPA és DHA bevitele iskoláskor előtt jótékony szerepet játszhat a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) megelőzésében. Egy egyesült királyságbeli tanulmány 20 hónapos és 3 éves kor közötti gyerekeken vizsgálta meg egy magas koncentrációjú EPA/DHA kiegészítő hatását: az omega-3 zsírsavak drámai javulást értek el a tanulási képességek, az IQ és a szókincs terén is.

Egyes gyerekek tanulási képességek terén 6 hónapos lemaradásban voltak kortársaiktól, de az omega-3 kiegészítés segítségével 3 hónap alatt teljesen normális szintre jutottak el

2018-ban a BMC Medicine című orvosi szaklapban publikáltak egy tanulmányt, amely azt vizsgálta meg, hogy a zsíros halak megnövelt fogyasztása javítja-e a 4-6 éves gyermekek kognitív funkcióját.
A kutatásban 232 gyermek vett részt, akiket két csoportba osztottak: egyik csoport ebédre zsíros halat (hering, makréla) kapott, míg a másik húst (csirke/bárány/marha), hetente 3 alkalommal, 16 héten át.
A halat fogyasztó gyerekek vérében jelentős mértékben nőtt az omega-3 zsírsavak szintje, emellett a különböző kognitív teszteken is jobban teljesítettek, mint a húsfogyasztó gyerekek.

A csecsemőknek, akiket szoptatás után DHA-t tartalmazó tápszerrel etettek, tisztább volt a látásuk, mint azoknak, akiket szoptatás után DHA-t nem tartalmazó tápszerrel etettek. Egyes tanulmányok arra is utalnak, hogy a korai DHA-bevitel csökkentheti a később előforduló szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

A DHA omega-3 zsírsavat tartalmazó formulával etetett csecsemőknél a légzőszervi betegségek és hasmenés előfordulása jelentős mértékben csökkent az élet első 12 hónapjában, összehasonlítva azokkal a csecsemőkkel, akik DHA-t nem tartalmazó tápszert kaptak. Sőt, további kutatások alapján a DHA-t tartalmazó tápszer hatására egészen 3 éves korig csökkent a felső légúti megbetegedések, illetve az allergia előfordulása. Egy tanulmány azt is megállapította, hogy a kisgyermekek megnövelt DHA-bevitele javíthatja az immunfunkciót és -fejlődést, beleértve a légzőszervi egészséget.

ADHD esetén segíthet a Omega 3?

Az ADHD a magyar gyerekek 3-7%-t érinti, azonban csak kis részük kapja meg a számára szükséges kezelést, segítséget. Sok szülő nem tudja, mire kell figyelnie, hogy észrevegye a tüneteket, így elmarad a szakszerű diagnózis és kezelési terv, pedig ennek hatalmas szerepe van a későbbiekre tekintve.

A gyermekkorban előforduló figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD egy neurobiológiai rendellenesség, ami az iskoláskorú gyerekek 3-7%-át érinti.

A probléma már egész kis korban is kialakulhat, több ADHD-s anyuka azt mondja, már a pocakjában is többet mocorgott a gyermek, mint egy átlagos baba. A korai kialakulás ellenére általában csak óvodás, vagy iskolás korban derül fény erre a zavarra, mert ekkor követelik meg a gyerekektől a hosszabb távú folyamatos koncentrációt, figyelmet és fegyelmet.

Az ADHD genetikai eredetű probléma, ami örökölhető is, tehát ha a felmenők között volt hasonló eset, akkor érdemes fokozottan figyelni a gyermek viselkedését, ugyanis az idejében felismert zavar könnyebben kezelhető. Fontos megjegyezni, hogy az ADHD nem eredhet nevelési hibákból, így a szülőknek nem kell attól tartania, hogy ők rontottak el valamit.

Bár a rendellenesség nem gyógyítható, megfelelő kezeléssel jól kordában tartható.

Az elmúlt évtizedekben számos természetes módszert vizsgáltak a figyelemzavaros problémák kezelésére, melyek közül élen járnak a halolajjal kapcsolatos kutatások.

Kutatók 2000-ben felfedezték, hogy a hiperaktív gyerekek EPA- és DHA-szintje jóval alacsonyabb, mint az egészséges gyermekeké. Ezt követően kezdték vizsgálni, hogyan is járulhat hozzá a normál esszenciális zsírsav bevitel a figyelemhiányos problémák sikeres és természetes módon történő kezeléséhez.

Agyunk 60%-ban zsírból áll, aminek körülbelül egyharmada DHA, azaz egy többszörösen telítetlen zsírsav). A DHA zsírsavakat szervezetünk nem állítja elő, ezt a vitaminokhoz csak étkezéssel tudjuk bevinni. Az ezzel foglalkozó kutatások bebizonyították, hogy a DHA-szint növelése hozzájárul a normális agyműködés fenntartásához, elősegítéséhez.

A DHA legnagyobb mennyiségben az agysejtekben és a retinában fordul elő természetes formában, és minél több van belőle, annál jobban fejlődnek, annál hatékonyabban működnek ezek a szerveink. Hogy szervezetünk sose szenvedjen hiányt belőlük, megfelelő táplálkozással pótolhatjuk őket!

Megfelelő omega-3 zsírsav bevitellel tehát már önmagában is sokat tehetünk azért, hogy gyermekünk figyelemzavaros tünetei enyhüljenek, nem mindegy azonban, hogy milyen készítményt választunk!

Omega 3 készítményekkel tele van a piac, rengeteg cég forgalmaz ilyet, szinte már a 100 forintos boltban is megtalálható. Azonban óriási különbség van egyes termékek között, ahogy az élet minden területén is.

Vannak amik inkább károsak minthogy használnának, vannak átlagosak és vannak amik kiváló minőségűek és szakszerű a gyártás minden folyamata.

Erről egy másik cikkben írtam összefoglalóan, itt csak annyit, hogy rengeteg minden függ a halolaj feldolgozásán, az omega 3 kivonásáról, és attól, hogyan kerül forgalomba!?

Nemcsak a halolaj minősége a fontos, hanem az is, hogy a feldolgozás során visszapótolják-e, adnak-e hozzá polifenolokat, mert az omega 3 csak antioxidáns jelenlétében tudja megőrizni hatékonyságát. Ha nincs akkor hamar avasodik és értékét veszti.

Ezt, mivel kapszulázva hozza forgalomba a legtöbb cég, könnyen el lehet leplezni, mivel csak akkor derül ki mikor lenyeljük a kapszulát és utána halas, avas felbüfögést tapasztalunk.

A legtöbb halolaj kapszula nagyon alacsony hatóanyagtartalmú, és ráadásul gyerekek számára nehezen lenyelhető.

Mérési eljárás teszt az Omega 3 kimutatására

Ezt a termékek közti óriási különbséget igazolja, az a mérési eljárás, amit Norvégiában fejlesztettek ki, és amivel 2 csepp vérből tudják analizálni a szervezetünk Omega 3 tartalmát, az Omega 3 Omega 6 zsírsav arány, a sejtfalak átjárhatóságát, és többi zsírsav jelenlétét.

Ez a mérési eljárás mutatja meg azokat a létfontosságú számokat, amik a sejtszintű gyulladások jelenlétére, vagy a sejthártya rossz áteresztő képességére utalhatnak.

Ezek a mérések bebizonyították, hogy a legtöbb ember hiába szed valamilyen szabadon választott halolaj kapszulát, annak hatása elmarad, nem épül be és marad a rossz omega 3 omega 6 arány a szedés mellett is. Ez ma rosszabb mint 25:1 a megfelelő 3:1 arány helyett.

Ezért érdemes leméretni a gyermekek értékeit is, és szemmel kísérni a javulást. Persze ez nem kötelező, de a mérés mindig jó támpont arra, hogy lássuk, történik-e változás.

ZINZINO balance oilEz a mérés és az ezek alapján kifejlesztett Omega 3 halolaj termékek, amik kiváló minőségű polifenolokkal van dúsítva, olíva bogyóból, és D3 vitaminnal van kiegészítve a ZINZINO cég által igényelhető, vehető meg.

Mivel a változáshoz és az eredményekhez, minimum 6-8 hónap kell, ezért a legkedvezőbb áron a cég azoknak adja a terméket, akik vállalnak egy 8 hónapos kúrát, vagyis 8 hónapon át megveszik és fogyasztják a terméket. A 8 hónap végén, de már a 6. hónapban is lemérhető a változás, amit remélhetőleg már fizikálisan is tapasztalható életminőség javulás is követett.

A termék folyadék kiszerelésű kanállal adható a gyereknek. Ha nem szereti az olajos dolgokat, akkor van egy olyan változat is ami víz oldható, és mint egy szörp úgy adható italnak.

Ha a legjobb és leghatékonyabb Omega 3 terméket keresi gyerekének, vagy mint kismama már az anyaméhben is segíteni akarja magzat agyának szemének fejlődését akkor válassza a ZINZINO terméket.

Csatlakozzon törzsvásárlónak és szerezze be a legkedvezőbb áron. Sőt ha részt vesz a termék népszerűsítésében és 4 előfizetést szerez akkor az Öné ingyenes lesz.

Céges csatlakozási oldal

Csak a tiszta halolajkapszula jó a szívnek

Csak a tiszta halolajkapszula jó a szívnek

 

Nehéz eligazodni a számtalan halolajkészítmény között, amely mind a szív- és érrendszer egészségének megőrzését hirdeti. A szívgyógyász arra hívja fel a figyelmet, hogy tiszta terméket vásároljunk.

A halolaj, pontosabban az omega-3 zsírsavak orvosi diadalmenete valamikor az 1970-es évek elején kezdődött, amikor két Grönlandon dolgozó dán orvos, Bang és Dyerberg arra lett figyelmes, hogy az eszkimók körében jószerivel ismeretlenek a szív- és érrendszeri megbetegedések. Megfigyelésüket módszeres vizsgálattal támasztották alá, melynek eredménye 1975-ben robbant be az orvosi köztudatba: míg az Egyesült Államokban a halálozások több mint 40 százalékáért felelnek a szív- és érbetegségek, az eszkimók között mindössze 5,3 százalék.

A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a szembeszökő különbség oka az eszkimók életmódjában, konkrétan a tengeri állatok húsára épülő táplálkozásban keresendő, amely nagy mennyiségben tartalmaz hosszú szénláncú, többszörösen telítetlen zsírsavakat. Ennek a vegyületcsoportnak a jótékony egészségügyi hatásairól már akkor is voltak tapasztalatok, azonban hogy a tengeri állatok zsiradékának pontosan mely összetevői és miként gyakorolnak kedvező befolyást, azt a következő évtizedek kutatásai derítették ki.

A végén hordja a szénlánc a lényeget

Idővel tisztázódott, hogy a szív- és érrendszeri védőhatásért a szénlánc végétől visszafelé számított harmadik pozícióban telítetlen szén-szén kötést viselő – szerves kémiai szakzsargonban omega-3 – zsírsavak felelősek, s ezen a szűkebb családon belül is leginkább két molekula, az eikozapentaénsav (EPA) és a dokozahexaénsav (DHA) bizonyult hatékonynak.

Forrás: AFP/PhotoAlto

Az omega-3 zsírsavakat az emberi szervezet nem képes előállítani (ún. esszenciális tápanyagnak számítanak), s mivel az EPA és a DHA a sejthártya felépítéséhez nélkülözhetetlen, vagy készen kell kapnunk, vagy a növényi olajokban fellelhető előanyagból, a linolénsavból kell átalakítanunk. Kész EPA-hoz és DHA-hoz szinte kizárólag a tengeri állatok, különösképpen egyes halfajok – vagy a belőlük kivont olaj – elfogyasztásával juthatunk. A linolénsav beviteléhez képest ez tűnik a biztosabb megoldásnak, ugyanis az átalakítás hatékonysága emberről emberre változik, és – balszerencsés módon – épp a szívbetegekben csökken le drasztikusan, akiknek pedig különösen nagy szükségük lenne rájuk.

Az omega-3 jótéteménye: hosszabb élet az infarktus után

Az omega-3 zsírsavak karrierjét végül azok a nemzetközi klinikai felmérések koronázták meg, amelyek nagy számú betegen, szisztematikusan igazolták e vegyületek szív- és érrendszeri védőfunkcióját. Az első nagy kísérlet, a DART 1989-ben azzal az eredménnyel végződött, hogy a szívinfarktuson átesett betegek körében a halételek fokozott fogyasztása az infarktus utáni két évben jelentősen, 29 százalékkal csökkentette a halálozást.

Az EPA és a DHA közvetlen szerepét pedig az 1999-ben zárult, több mint 11 ezer infarktuson átesett beteg bevonásával végzett GISSI Prevenzione kísérlet igazolta, amelyben a résztvevők egy csoportját egy meghatározott omega-3 készítménnyel kezelték. Az olasz klinikai központok által szervezett felmérés a teljes halálozás 21 százalékos, ezen belül a szív- és éreredetű halálozás 30 százalékos és specifikusan a hirtelen szívhalál 44 százalékos kockázatcsökkenését állapította meg az EPA/DHA-kezelt csoportban.

Ez volt az a kulcsfontosságú klinikai eredmény, melynek nyomán az európai gyógyszerhatóság már a kísérlet lezárásának évében, az USA-beli társszervezet, az FDA pedig 2004-ben gyógyszerként törzskönyvezte a vizsgált készítményt.

A törzskönyvi leírás jelenleg kétféle alkalmazásra vonatkozik: a szer javallott az infarktuson átesett betegek kiegészítő kezelésében az újabb szív- és érrendszeri események kockázatának mérséklésére, valamint a keringési rizikófaktornak tartott magas vérzsír- (vér-triglicerid-) szint csökkentésére. További vizsgálatok folynak azonban az alkalmazási kör kiterjesztése érdekében, elsősorban a szívelégtelenségben szenvedő betegek számára, és a szakemberek távlatilag szeretnék igazolni az omega-3 zsírsavak hasznosságát az elsődleges megelőzésben – vagyis, visszatérve az eszkimókon folytatott eredeti megfigyelésekhez, bizonyítani, hogy egészséges embereknek adva az omega-3 zsírsavak eleve megakadályozzák a fenti kórképek kialakulását.

Nem véletlenül drágább az igazi

A legkülönfélébb eredetű és tisztaságú halolajkészítmények már az első kedvező eredmények hírére elözönlötték a táplálkozáskiegészítők piacát. A drogériák és gyógyszertárak ma is óriási választékot kínálnak ezekből a termékekből, melyeknek hangzatos szlogenjei nemcsak az infarktuson átesetteket kecsegtetik gyógyulással, de védelmet ígérnek a szívbetegség előszobájának számító anyagcsere-rendellenességekkel, például a magas koleszterinszinttel, sőt a cukorbetegséggel szemben is – hogy a tanulási képességet fokozó és egyéb, teljesen megalapozatlanul ígért hatásokról ne is beszéljünk.

Azonban mindmáig egyetlen olyan termék van csak a piacon (a Pronova Biopharma nevű skandináv cég terméke), amely a fentebb említett klinikai vizsgálatok pozitív eredményének köszönhetően elnyerte az USA-beli és európai gyógyszerhatóságok engedélyét. A készítmény magyarországi forgalmazójának képviselője és egy hazai patikalánc kereskedelmi vezetője egyhangúlag kiemelte: a verseny hazánkban különösen kiélezett, ugyanis abból az 58 országból, ahol a gyógyszert jelenleg értékesítik, egyedül nálunk nem vényköteles. Így a patikákban egy polcon sorakozik konkurenseivel, s mivel vény nélküliként az egészségpénztár támogatását sem élvezi, holott előállítása egy közönséges halolajkapszuláénál jóval költségesebb, a vásárlók nehezen értik meg, miért érné meg nekik éppen ezért a termékért a magasabb árat kifizetni.

Gyanús, ha büdös

Dr. Nádházi Zoltán, a Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinikájának intenzív osztályát irányító kardiológus főorvos is arra hívja fel a figyelmet, hogy sokféle formában lehet omega-3 zsírsavat tartalmazó készítményhez jutni Magyarországon. Ezek biztonságossága szempontjából azonban rendkívül fontos, hogy kizárólag stabil, tiszta omega-3 zsírsavat tartalmazzanak.

A szakember szerint fontos a technológia is: a gyártásnak olyan módszerrel kell megtörténnie, amely biztosítja, hogy nem maradnak benne káros bomlástermékek. Ha a halolajkapszula lenyelésekor, illetve azután is erőteljes halszagot érzünk, az azt jelenti, hogy a termék nem kellően tiszta. A megfelelő tisztaságú készítmény ugyanis szagtalan.

Figyelembe kell venni továbbá az egy kapszulában lévő omega-3 zsírsav mennyiségét is: vizsgálatok bizonyították, hogy az 1 grammhoz közeli mennyiség az, mely szívvédő hatással bír, tehát célszerű ezt a mennyiséget naponta bevinni a szervezetbe.

Az omega-3 zsírsavak gyógyhatásának biológiai alapjai

Míg kezdetben az omega-3 zsírsavak orvosi alkalmazása kizárólag megfigyeléses, tapasztalati alapokon nyugodott, a laboratóriumi kutatások mára az élettani hatás mikéntjének számos részletét tisztázták. Amint azt dr. Nádházi Zoltán elmagyarázta, az omega-3 zsírsavak közvetlen szív- és érvédő képessége három alapvető mechanizmusra vezethető vissza.

Az első az ereket bélelő endotélsejtek épsége fölötti őrködés; a második a vérlemezkék összecsapzódási hajlamának, így a vérrögök képződési esélyének csökkentése; a harmadik pedig az érfalkárosodásban is központi szerepet játszó gyulladásos folyamatok visszafogása. Emellett közvetetten a vér magas triglicerid-szintjének normalizálásán keresztül is hozzájárulnak a kardiovaszkuláris rizikó csökkentéséhez.

Mindazonáltal – hangsúlyozta Nádházi – az infarktuson átesett betegek halálozási mutatóinak javításában legalább ilyen fontos szerepe lehet az omega-3 zsírsavak további lényeges tulajdonságainak: az idegsejtek és szívizomrostok sejthártyájába beépülve, illetve a vegetatív idegrendszer izgalmi (szimpatikus) tónusát ellensúlyozva akadályozzák az e betegcsoportban különösen gyakran tapasztalt, életveszélyes szívritmuszavarok kialakulását.

Nádházi hozzátette: az omega-3 zsírsavakat kedvező élettani tulajdonságaik teljesen más típusú betegségek leküzdésére is alkalmassá tehetik. Elképzelhető, hogy a gyulladáscsökkentő hatást a krónikus gyulladásos bélbetegségek, az asztma vagy az autoimmun kórképek kezelésében, az idegsejtek elektrofiziológiai folyamataira gyakorolt befolyást pedig a különböző pszichiátriai rendellenességek – például a mániás depresszió vagy a szkizofrénia – terápiájában lehet majd kamatoztatni. Ezen alkalmazások felderítése és hatékonyságuk vizsgálata azonban még csak mostanában kezdődik, és hosszú éveket vesz majd igénybe.

Forrás: https://www.origo.hu/egeszseg/20121029-nem-minden-halolajkapszula-ved-egyforman-a-szivbetegsegtol.html

Mely betegségek, egészségi állapotok esetén segíthet a halolaj?

Mely betegségek, egészségi állapotok esetén segíthet a halolaj?

 

  • Szklerózis multiplex: az agyra és idegrendszerre gyakorolt védő hatás miatt lehet előnyös a halolaj és az Omega-3 zsírsav, ám legalább egy tanulmány állítja, hogy nincs ilyen előnye.
  • Prosztatarák: alacsony zsírtartalmú étrend mellett a halolaj csökkentheti a prosztatarák kialakulásának esélyét egy tanulmány szerint. Más tanulmány azonban összefüggésbe hozta az agresszív rák kifejlődését a magas Omega-3 zsírsav szinttel.
  • Szülés utáni depresszió: a terhesség alatt szedett halolaj mérsékelheti a szülés utáni depresszió kockázatát. A kutatók javasolják a magas Omega-3 zsírsav tartalmú halolaj fogyasztását, 2-3 alkalommal hetente, s inkább ételből, mint étrend-kiegészítőből, mivel az ételben egyéb fehérje és ásványi anyag is van.
  • Mentális egészség elősegítő: egy 2007-es tanulmány szerint a halolaj segít a viselkedési zavarokkal küzdő fiataloknak, különösen a figyelemhiányos hiperaktivitással küzdőknek (ADHD).
  • Memória előnyök: egy kutatás alapján az Omega-3 zsírsav szedése segíthet javítani a memóriát egészséges fiataloknál, ugyanakkor egy másik tanulmány rámutatott, hogy a magas Omega-3 zsírsav szint nem előzi meg a kognitív hanyatlást az idős nők esetében.
  • Szív- és érrendszeri egészség: stressz idején a halolajban levő Omega-3 zsírsavak megvédhetik a szívet – egy tanulmány szerint akik egy hónapon át szedték az étrend-kiegészítőt, jobb kardiovaszkuláris egészségnek örvendtek a stresszes tesztek alatt is. Egy másik kutatás állítja, hogy gyulladásellenes tulajdonságai miatt a halolaj segít stabilizálni az ateroszklerotikus elváltozásokat.
  • Ugyanakkor egyértelmű bizonyítékot a kutatók nem találtak arra, hogy a halolaj csökkenti a szívroham, stroke vagy korai halál kockázatát.

    • Alzheimer-kór: évekig tartotta magát a nézet, hogy a halolaj képes megvédeni az embert a kórral szemben, ám egy 2010-es tanulmány szerint nem jobb, mint a placebo. 2007-ben kutatók mégis arra jutottak, hogy a halban, Omega-3 zsírsavban, gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étrend csökkenti a demencia és az Alzheimer-kór esélyét.
    • Látásvesztés: a DHA megfelelő mértékű fogyasztása óvhat a korral összefüggő látásvesztéssel szemben – egy kanadai kutatás szerint.
    • Epilepszia: egy 2014-es tanulmány állítja, hogy kevesebb rohama lehet az epilepsziásoknak, ha naponta szednek kis adagban Omega-3 halolajat.
    • Skizofrénia és pszichotikus rendellenességek: kutatások szerint a pszichózis esélyét csökkentheti a halolajban található Omega-3 zsírsav.
    • A magzat egészséges fejlődése: végezetül, az Omega-3 zsírsav fogyasztása elősegítheti a magzat kognitív és motoros képességeinek fejlődését. Egy 2008-as tanulmány rámutatott, hogy a zsírsav szedése a terhesség utolsó 3 hónapjában javította az érzékelés fejlődését, a kognitív és a motoros képességek kialakulását a magzatnál.

    Forrás: https://napidoktor.hu/blog/halolaj-es-omega-3-zsirsav-miert-jo-az-egeszsegnek/

Arról, hogy egyáltalán nem mindegy milyen halolajat fogyasztunk, mennyit és mekkora hatóanyagtartalommal szól az egész oldal, de itt is írok róla:

A ZINZINO Balanceoil a legjobb választás, ha valóban magas hatóanyagtartalmú, tiszta és hatékony halolaj készítményt akarsz, ami a hasznosulás miatt fontos polifenolokat és D3 vitamint is tartalmaz.

 

Lehet rossz a halolaj?

A lelkiismeretlen halolajipar

2018-11-28  Prof. Paul Clayton

Fordította Dr. Kispál Arlett, szerkesztette: Dr. Nagy Tamás

Eredeti cím: Miért fogyasszunk halolajat 2018-ban?

“Paul Clayton vagyok, klinikai gyógyszerész, táplálkozástudománnyal foglalkozom. Az élelmiszerek, a táplálkozás és az egészség összefüggéseinek megszállott kutatója vagyok. Oldalamon (http://www.drpaulclayton.eu) a tudományos kutatások legújabb eredményein alapuló, az egészséget szolgáló táplálkozási tanácsokat találhat.

A halolajipar a maga évi 13 milliárd USD forgalmával a világ bizonyos részein szinte vallássá vált. A Scandawegianok például születéstől a sírig isszák a Mollers Tran nevű csukamájolajt, amire szentségként tekintenek. És miért teszik ezt, amikor ez a készítmény nem csak hogy teljesen hatástalan, de teljesen rossz ízű is?

Vessünk egy pillantást a táplálékkiegészítő-iparra. Lelkiismeretlen vállalkozók  tudatosan  öntik folyóként az általuk a feldolgozás során teljesen hatástalanná vált olajukat a  gyanútlan fogyasztók elé. Kiszivattyúznak a tengeri ökoszisztémából évente 20-25 millió tonna halolajat, feltrancsírozzák a halkészletet és nem átallják a szemetüket egészségvédőként eladni. 

Nemrégiben jelent meg a Cohrane Collaboration által készített metaanalízis az omega 3 fogyasztásának hatásáról a szív-érrendszeri betegségek, koronáriabetegségek, stroke megelőzésében végzett szerepéről. A tanulmány 79 cikkben összesen 112 személy adatait vetette össze, és azt találták, hogy önmagában az omega 3 hatástalan ezeknél az eseteknél. Egy másik  VITAL tanulmány, amelyben 26000 felnőttből álló populációt vizsgáltak kettős vak placebo kontrollos módszerrel, azt mutatta ki, hogy, ha 5 éven keresztül napi 1 gramm halolajat fogyasztottak a vizsgált személyek, statisztikailag nem volt különbség a szív-érrendszeri betegségek és a rák  kialakulásának valószínűségében. Mi a baj ezzel?

A VITAL tanulmányban komoly hibák vannak. 

  • A vizsgálatban kizárólag a plazma omega 3 szintjét mérték, de nem vizsgálták a sejtmembránban lévő omega 3 értéket, a sejtmembrán omega 6: omega 3 arányát, amelyek sokkal pontosabb mutatók, mivel a zsírsavak ezen a helyen működnek.  Az említett tanulmányból nem derült ki, hogy a halolaj milyen módon hatott a sejtmembránra, mint az inflammazone (gyulladásos folyamat) végpontjára, a sejt körüli gyulladásra. 

  • Az adagolás elégtelen volt. A VITAL vizsgálatban napi 1 gramm 84%-os halolajat adagoltak, csupáncsak azért, mert az American Heart Association ezt az adagolást javasolja! A valóságban ez alig 30%-a hatásos dózisnak!

  • A vizsgálatban használt készítmény az Omacor nevű gyógyszer (!) tiszta omega 3 halolaj, amelyben stabilizátorként 4 mg d-alfa tokoferol van. Azaz E vitamin, ami a legrosszabb hatásfokú antioxidáns a hosszú szénláncú zsírsavak tekintetében. Teljesen esélytelen, hogy megvédje azokat az oxidatív stressztől, sőt bizonyos esetekben pro-oxidatívvá is válhatnak. Emiatt az alfa tokoferol NEM ALKALMAS az omega zsírsavak védelmére. A természet sem ezt használja. 

  • Placeboként olívaolajat adtak. Az olívaolaj polifenoltartalma gyulladáscsökkentőként hat. Még akkor is, ha ez csekély, egy ilyen vizsgálatban alaposan megzavarhatja vagy el is fedi az omega 3 – bár aluladagolt dózisa –  által kiváltott hatást. Szent meggyőződésem, hogy ha a vizsgálatban szereplő páciensek együtt kapták volna a halolaj- és olívaolaj-kapszulákat, sokkal jobb eredmények jöttek volna ki. Maga az Omacor egy kifinomult placebo.

A természetben a védelmet a phlorotannin nevű zsírban oldódó polifenol végzi, ezt tartalmazzák azok a tengeri algák, amelyek az omega 3 fő forrásai. Ez a phlorotannin az algában olyan szorosan kötődik az omega 3-hoz, hogy végigkíséri a táplálékláncon, az algától a krillen, a kishalakon, a nagyobb halakon keresztül a csúcsragadozókig (azaz az emberig☺). Sőt, a polifenol még az emberi szervezetben is védi a zsírsavat, a szájtól a garaton át a gyomor, belek, máj, vérkeringés folyamán végig, amíg eljut a sejtmembránig, ahol kifejti hatását. Ezért hatásos a Balance oil. Amint a polifenol eljut a perifériás szöveteinkbe, ott egy második védelmet ad azzal, hogy gyulladásellenes faktorként szerepel az omega 3 hatása mellett.

A Balance oil-ban visszapótoljuk a polifenolt, ezért olyan hatékony, ahogy azt számtalan esetben tapasztaljuk saját magunkon, családtagjainknál, barátainknál, és mindenkinél, aki rendszeresen fogyasztja.

PS:

  1. A természetben az omega 3 zsírsavak és a polifenolok mindig együtt léteznek, sehol nem találunk DHA-t vagy EPA-t külön, önállóan, mert sérülékenyek, károsodhatnak, a polifenolok ezért kísérik végig a táplálékláncon.

  2. A halolajipar kivonja a polifenolt és nem pótolja, ezért hatástalanok a termékeik.

  3. Ha egészségesen akarsz élni, fogyassz heti 3x zsíros tengeri halakat, vagy idd a Balance oil-t naponta, amely a helyes arányban tartalmazza az esszenciális zsírsavakat és a polifenolt, amely stabilizálja azokat.”

Olvass a Balance Oliról itt

Rejtett gyulladások mint egészségügyi probléma

 

Rejtett gyulladások mint egészségügyi probléma

Manapság, miközben egészségtudatosabbak vagyunk, mint bármikor korábban, sokkal több egészségi problémával találkozunk, kezdve a lecsökkent energiaszinttől, a sok allergián át egészen az életmódunkból fakadó rettegett betegségekig.

Az étrendünkben bekövetkezett változások azt eredményezték, hogy a zsírsavak közötti egyensúly felborult. Ezt a fajta instabilitást a túl sok omega-6 bevitele okozza. De az esszenciális omega-3 (EPA és DHA) zsírsavak alacsony bevitele is hozzájárul a felborult egyensúlyi állapothoz. A rendszeres testmozgás mellett naponta háromszor rostokban friss zöldséget, gyümölcsöt, hetente kétszer fél kiló zsíros tengeri halat kellene elfogyasztanunk ahhoz, hogy az egyensúlyi állapotot megközelítsük.

Rejtett gyulladások mint egészségügyi probléma

Rejtett gyulladások mint egészségügyi probléma

 

Dr. Paul Clayton

Dr. Paul Clayton, a világ egyik leghíresebb táplálkozástudományi szakértője azt tanácsolja, hogy a hiányzó zsírsavakat be kell vinni a szervezetbe annak, aki ezt a napi táplálkozással nem tudja megvalósítani. Véleménye szerint, ha megváltoznak a táplálkozási szokásaink, és a szervezet számára szükséges nyomelemeket, vitaminokat, olajokat, rostokat sikerül pótolni, több betegséget meg lehet előzni, és kezdődő degeneratív folyamatokat esetleg vissza lehet fordítani.

Rejtett gyulladások mint egészségügyi probléma

 Minden bajunk ott kezdődik, hogy testünk egyensúlya valamilyen okból felborul, majd szervezetünk mindent elkövet az egyensúly visszaállítására. Az egyensúly visszaállítása során következnek be a hibák, ugyanis minden sejtünkben van egy bizonyos gyulladásra való készség, amivel a baktériumokra támad, elősegíti azok pusztulását, és ezáltal a gyógyulást. Ha viszont a gyulladás nem tud leállni, egy idő után a szervezetet kezdi el károsítani.

Rejtett gyulladások mint egészségügyi probléma

Minden egyes sejtünket egy sejthártya veszi körül. A sejthártyák zsírokból állnak.
Ez egy olyan réteg amin keresztül a sejt lead dolgokat,kibocsájt dolgokat, vagy beenged, tehát egy állandó csere van. Attól függ a sejthártyának az összetétele, hogy mit eszel, milyen típusú zsírokat eszel?  Ha azt eszed amit a legtöbb ember, akkor ez a sejthártya összetöredezik, összeragad, nem tud olyan jó plasztikus, ruganyos, átjárható lenni, hanem gyulladásos állapotba kerül. A sejtmembránba beépülnek az omega 3 zsírsavak. Minél több omega 3 épül be a sejtfalakba annál egészségesebb a sejt, akkor nincs gyulladás a sejtben és a szervezetbe sem lesz. 

Rejtett gyulladások mint egészségügyi probléma

A sejtfal felépítése

 

Rejtett gyulladások mint egészségügyi probléma

Egészségromlásunk hátterében tehát az immunrendszer díszfunkciója és az ebből eredő rejtett sejtszintű gyulladás áll, amelyről általában már csak akkor szerzünk tudomást, mikor ki is alakult a betegségünk. Az urbanizáció, a családi struktúra fellazulása, a társadalmi elidegenedés, a légszennyezés, a magas glikémiás indexszel rendelkező és magas kalóriájú élelmiszerek megjelenése, a pénzügyi kihívások és a tartós szociális stressz együtt lettek a gyulladásos rendszerünk elsődleges provokáló faktorai. Így az ősi immunrendszerünk teszi a dolgát és próbál védeni minket, de ez a “túlműködése” folyamatosan gyulladásos anyagokat termel, és ezáltal a saját sejtjeinkben gyulladást vált ki.

Szervezetünkben sok esetben tünetek nélkül is fennállhat krónikus gyulladás.  A krónikus gyulladásoknak az egyik legveszélyesebb következménye, hogy hosszútávon inzulinrezisztenciát képesek kialakítani, ami a cukorbetegség előszobája. A sejtszintű gyulladás nem a klasszikus gyulladás tüneteivel jelentkezik (duzzanat, fájdalom, láz, kipirosodott bőr), hátterében ugyanis az immunrendszer zavara áll.

A gyógyulás lehetősége

Amennyiben a közös gyökeret, a sejtjeinkben lappangó gyulladást idejekorán felfedezzük és meg is tudjuk oldani, akkor nem csak állapot fenntartás lehetséges, hanem javulás is, és több esetben teljes gyógyulás. 

Sajnos nincs a karunkba beépítve egy gyulladásmérő, ami vörösen villogna, ha kifogyott az “olaj”, mint az autókban. Pedig egyre több a bizonyíték arra, hogy a civilizációs betegségeink hátterében egy rejtett sejtszintű gyulladás húzódik meg. E tényt tucatnyi klinikai vizsgálat és PhD dolgozat is igazolja.

A gyulladás

A gyulladás hozzájárulhat rövid távon az inzulinrezisztenciához és a pajzsmirigy alul működéshez, szorongást, depressziót, ízületi gyulladást, vérnyomás gondokat, visszér-, aranyérproblémákat, és hölgyek esetében petefészek mikrogyulladásokat is okozhat.
A legnagyobb baj mégis az, hogy ha tartósan áll fenn, ugyanez a patomechanizmus 15-20 év alatt az érelmeszesedésben, vagyis a szívinfarktus vagy stroke kialakulásában is szerepet játszik.

Mit tehetünk ez ellen?

Egyértelműen, hogy minden krónikus, súlyosbodó kórképünk hátterében sajnos ugyanaz a probléma mutatható ki. Így a szív- és érrendszeri, az idegrendszeri és a daganatos betegségeink hátterében is a sejtjeink szintjén tartósan fennálló enyhe, lappangó gyulladás lehet a kiváltó ok. Ezek a gyulladások az esetek döntő többségében az életmóddal köthetőek összeEzért minden lépésünk e gyulladás megelőzésére vagy megfékezésére irányul. 

A napi rendszeres fizikai aktivitás, a nyers zöldség és gyümölcs által bevitt rostdús táplálék hiányában a bélmozgás lelassul, és az étel hosszabb idő alatt halad át a bélrendszeren, ami pangást és a baktériumok elszaporodását okozza, ennek következtében is gyulladás alakul ki.  A bél és az agy közötti komoly idegi kapcsolat következménye, hogy a bélrendszer zavarai befolyásolják a hangulatunkat, az idegállapotunkat, a kreativitásunkat, a jövőképünket stb.

A zsírokra szükségünk van az agyműködéshez, a hormonális szabályozáshoz és a sejthártyák felépítéséhez. A telített zsírsavakat meg tudja termelni a szervezetünk, hiszen el tudunk hízni. A telítetlen zsírokat (pl. omega-6, omega-3) a táplálékkal vesszük fel. Esszenciális zsírsavaknak nevezzük, mert nagyon fontos szerepük van a szervezeten belüli gyulladások elkerülésében, a sebek gyógyulásában.

Mit eszünk?

A sejteknek az anyagcseréje múlik azon, hogy milyen zsiradékokat eszünk meg.

Az omega 3-nak és Omega 6-nak azonban egyensúlyban kell lennie egymással.

Ha rossz az arány, és az omega-6 van túlsúlyban, a sejthártya sűrűsödni kezd, megkeményedik, ami a megnehezített áthatolhatóság miatt lassítja az anyagcserét. A sejtjeink egyrészt éhezni kezdenek, nem tudnak felszívódni a tápanyagok, esetleg drága vitaminok sem, másrészt a bennük levő salakanyagok, mérgek nem tudnak távozni, ami sejt szintű gyulladáshoz és a közérzet romlásához vezet.

A test

Mivel a testünk nagyon jól van felépítve, ha a sejt azt érzékeli, hogy tele van rossz zsírsavakkal, elkezdi lebontani azokat. A folyamat egy gyulladáskiváltó anyagot eredményez. Ezt úgy lehet elképzelni, hogy az omega-6 a tűzfészek, az omega-3 a tűzoltó, ami sok tűzfészekkel nem bírja felvenni a küzdelmet. Az omega-3 minősége pedig meghatározó, hogy be tudja tölteni funkcióját, be tudjon épülni a sejtmembránba, ahonnan folytathatja útját, hogy részt vegyen testünk optimális működtetésében.

ZINZINO megoldás

A svéd Zinzino cég féléves folyamatos egészségprogramot készíttetett. A VITAS Analytical Services elemzőlaboratóriummal közösen olyan vértesztet dolgoztak ki, amellyel két csepp vérből meg lehet állapítani olyan laborparamétereket, melyek utalhatnak a sejtszintű gyulladás mértékére a szervezetben. Az eredmény tájékoztat az omega-6 – omega-3 egyensúlyról, az omega-3-tartalomról, a zsírsavakkal szembeni védelmi profilról, ami szoros összefüggésben van az egészségi állapottal. 

A svéd vállalat fő területe a bioaktív omega-táplálékkiegészítők előállítása, amelyekkel megteremthető a már említett egyensúly. A jobb egészség ott kezdődik, hogy gyengéden egyensúlyba hozzuk a szervezetünket, különösen a sejtjeinket, a bélflóránkat és az immunrendszerünket. Mindez egy különleges teszttel indul, majd a három lépésből álló Skandináv egészségprotokollal folytatódik, hogy több esélyünk legyen egészségesebb és boldogabb életet élni.

A program alapköve egy különleges összetételű formula, amely halolaj (nyílt tengeri apró halakból), olívaolaj (beérés előtt szüretelt, GMO-mentes olajbogyókból hideg sajtolással) és D3-vitamin kombinációjából álló termék, amely segít a szervezetnek a 3:1 arány vagy még annál is jobb elérésében. Ehhez 120 napra van szükség, és tesztekkel is bizonyítható az eredmény.

ZINZINO megoldások

Természetes étrend-kiegészítőket kínálnak az immunrendszer erősítésére, amelyek segítenek az általános stressz enyhítésében. Javítják a csontok és az ízületek működését, valamint az idegrendszer, az agy működésének támogatásával a hangulatot. Segítenek a fáradtság- és a kimerültségérzés csökkentésében, a pihentető alvásban. 

Egy másik termékcsoport a fogyást és a kiegyensúlyozott emésztést célozza meg. Hozzájárul a bélflóra normál felépítéséhez, segíti az izomzat épülését és elősegíti a fogyást. 25 különböző vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, természetes és gluténmentes – hangzott el az előadáson. 

Vissza a főoldalra: https://svedegeszsegprogram.com/

Keress pénzt a termékek ajánlásával: https://pluszpenzforras.info

BalanceOil AquaX

BalanceOil AquaX

Vízben oldódó formula, ami tökéletes, ha a Balance Oil előnyeit úgy akarja élvezni, hogy közben ne érezze a halolaj állagát és ízét. Vadon élő halak természetes forrásból származó, magas omega-3-tartalmú (EPA + DHA) olajának, olívából kivont polifenoloknak és D3-vitaminnak egy kiváló minőségű keveréke. A Zinzino BalanceOil AquaX segít megvédeni a sejteket a berozsdásodástól (oxidációtól), illetve beállítja a szervezetben az omega-6:3 egyensúlyt, támogatva a normál agy-, szív- és immunműködést.

 

Tartalom: 300 ml

Kisker ár
€ 59,00
Törzsvásárlói ár
€ 40,00

Az AquaX a BalanceOil egyik fajtája: egyedi, természetes Aquacelle* emulgeálószert tartalmaz, amely lehetővé teszi, hogy a BalanceOil vízben oldódjon. Ez jelentős mértékben javítja az ízét, a textúráját és sok esetben az omega-3 felszívódását is. Csak keverje el a BalanceOil AquaX napi adagját vízben vagy más, tetszőleges folyadékban, és tapasztalja meg, ahogyan az olajos íz és érzés gyakorlatilag eltűnik. Egyszerűen csak rázza fel az üveget, majd öntse valamilyen folyadékba a megfelelő mennyiséget, keverje el, igya meg és élvezze!

Főbb előnyök

  • Normál agyműködés1
  • Jót tesz a szívnek2
  • Jót tesz az immunrendszernet3
  • Biztonságosan és hatékonyan növeli a szervezetben az EPA és DHA szintjét
  • Növeli a polifenolok szintjét a szervezetben, így megóvja a vérzsírokat az oxidatív stressztől6
  • Elősegíti a szem normál működését7, a vér normál trigliceridszintjét8, a normál vérnyomást9, a vér normál kalciumszintjét10, a csontok egészségét11, a normál izomműködést12, és normál fogazatot13, valamint a sejtosztódást14

Összehangolt receptúra

AGYMŰKÖDÉS

Az EPA és a DHA kapcsán hatóságilag jóváhagyott állítások tehetők a normál agyműködés fenntartása vonatkozásában1. Várandós nők esetében a DHA hozzájárul a magzat, valamint a szoptatott csecsemők normál agyi fejlődéséhez1. A hosszú láncú omega-3 zsírsavak nemcsak számunkra, hanem a következő generáció számára is fontosak.

JÓT TESZ A SZÍVNEK

Az EPA és a DHA kapcsán hatóságilag jóváhagyott állítások tehetők a szív egészsége vonatkozásában. Ennek értelmében hozzájárulnak szívünk normál működéséhez.

JÓT TESZ AZ IMMUNRENDSZERNEK

A BalanceOil D-vitamint tartalmaz, amely rendkívül fontos az immunrendszer normál működéséhez.

HALOLAJ

Az általunk használt halolajok (az izlandi LYSI-ből) elsősorban rövid életű, apró, nyílt tengeri halakból származnak, mint például a szardínia, a szardella és a makréla. Ezek bármelyike megfelelő. A kritikus tényező az a zsírsavprofil, amely hatékonyan optimalizálja az omega-6:3 egyensúlyt a szervezetben már 120 nap alatt. Halolajunk teljes, feldolgozatlan halból származik. A kinyert olaj egy finomítási eljáráson megy keresztül, amely során eltávolítják a különféle szennyeződéseket.

A Balance termékekben használt halolajok az EPA és DHA tekintetében szi-gorú előírásoknak felelnek meg, továbbá igazoltan nem tartalmaznak nehézfémeket és egyéb méreganyagokat. A LYSI (a BalanceOil gyártója) a termelésre vonatkozó valamennyi követelménynek, továbbá az élelmiszerekre és gyógyszerekre vonatkozó GMP, vagyis helyes gyártási gyakorlat elveinek is megfelel.

OLÍVAOLAJ

A BalanceOil különleges, hidegen sajtolt extra szűz olívaolajat tartal- maz, amely polifenolokban rendkívül gazdag (több mint 350 mg/kg)5. A polifenolok erős antioxidánsok, számos jótékony hatásai ismertek. Nemcsak az üvegbe zárt BalanceOil minőségét, hanem testünk egyensúlyát is védik. Termékeink GMO mentesek (nem tartalmaznak genetikailag módosított organizmusokat).

BIZONYÍTOTT HATÁS 120 NAP ALATT

Minősített laboratóriumainkban 2019 januárjáig több mint 270 ezer tesztet elemeztünk. Az omega-3 kiegészítőket nem fogyasztó emberek átlagos omega-6:3 aránya Észak- Európában 15:1, az Egyesült Államokban pedig 25:1. A BalanceOil 120 napon át történő szedése után az átlag 5:1, illetve sokszor még 3:1-nél is jobb.

A BALANCEOIL AQUAX FŐBB TULAJDONSÁGAI

A hagyományos halolajok ízét és illatát sokan nem szeretik. A BalanceOil egy rendkívül gondosan összeállított keverék, amely egy halolajat/olívaolajat tartalmazó termékhez képest kellemes ízű. De néhányan, különösen a gyerekek, ennek dacára idegenkednek az olajoktól, illetve sok ember szervezete nehezen dolgozza fel őket. Amikor azonban az AquaX vízzel keveredik, az Aquacelle* emulgeálószer eltünteti a halolaj ízét és textúráját.

TÁPÉRTÉK

7,5 ml adagbanl 12 ml adagban
Halolaj 4142 mg 6627 mg
Omega-3 1549 mg 2478 mg
  ebből: C20:5 (EPA) 802 mg 1283 mg
  ebből: C22:6 (DHA) 427 mg 683 mg
Olajsav (omega-9) 1918 mg 3069 mg
D3-vitamin
  (RDA 125%-a)* 12,6 ug
  (RDA 200%-a)* 20 ug

* javasolt napi bevitel (RDA) %-a, 90/496/EEC irányelv szerint

ÖSSZETEVŐK

halolaj (szardella, makréla, szardínia), hidegen sajtolt extra szuz olívaolaj, emulgeálószerek* (frakcionált kókuszolaj, poliglice- rin-poliricinoleát, zsírsavak mono- és digliceridjei, zabolaj, lecitin, citru- solaj, olívaolaj), kevert tokoferolok (afrissesség megorzése érdekében), citromízesíto, D-vitamin (kolekalciferol).

A BALANCE OIL AQUAX HASZNÁLATA

rázza fel az üveget, öntse az italába a szükséges adagot és jól keverje el.  Vízben elkeverve kellemes, citromos ízű italt kap. De akár tejhez, narancsléhez, jeges teához vagy bármilyen más italhoz is keverheti.  Forró italba azonban ne öntse! Az AquaX az egész család számára biztosítja a napi omega-3 bevitelt.  Megjegyzés: Amennyiben szükséges, az AquaX magában is biztonságosan fogyasztható.

JAVASOLT HASZNÁLAT

0,15 ml BalanceOil x testsúly kg. A bevitt mennyiséget a testsúly alapján számoljuk ki. Egy 50 kg-os felnőtt esetén: 7,5 ml naponta. Egy 80 kg-os felnőtt esetén: 12 ml naponta. Ne lépje túl a javasolt napi adagot!

FIGYELMEZTETÉS

Az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a kiegyensúlyozott és változatos étrendet. Gyógyszerek szedése esetén a BalanceOil AquaX használata előtt konzultáljon kezelőorvosával!

TÁROLÁS

A bontatlan üvegeket szobahőmérsékleten, fénytől elzárt, száraz helyen vagy hűtőszekrényben kell tárolni. A felbontott üvegeket tegye hűtőszekrénybe és 45 napon belül fogyassza el. Az olívaolaj 4 Celsius foknál alacsonyabb hőmérsékleten besűrűsödik, így az olaj zavarossá válhat, ám ez szobahőmérsékleten kitisztul. Gyermekektől távol tartandó.

Zinzino Balance Oil

Zinzino Balance Oil

ZINZINO balance oil

Balance Oil

A Zinzino Balance Oil kiváló minőségű, EPA és DHA zsírsavakban gazdag halolajak és speciálisan kiválasztott, polifenolokban gazdag extra szűz olívaolaj összehangolt keveréke. A Balance Oil biztonságosan beállítja és fenntartja az EPA és DHA szintjét, valamint az omega-6 és omega-3 kiegyensúlyozott arányát a szervezetben.
A Balance Oil elősegíti a normál agyműködést és a normál szívműködést 
valamint erősíti az immunrendszer normál működését.

Főbb előnyök:

Normál agyműködés
Jót tesz a szívnek
Jót tesz az immunrendszernek
Biztonságosan és hatékonyan növeli a szervezetben az EPA és DHA szintjét
Segít normalizálni az omega-3 és az omega-6 arányát
Növeli a polifenolok szintjét a szervezetben, így megóvja a vérzsírokat az
oxidatív stressztől

Elősegíti
a szem normál működését,
a vér normál triglicerid szintjét,
a normál vérnyomást,
a vér normál kalciumszintjét,
a csontok egészségét,
a normál
izomműködést, és normál fogazatot,
valamint a sejtosztódást.

Összehangolt receptúra

AGYMŰKÖDÉS
Az EPA és a DHA kapcsán hatóságilag jóváhagyott állítások tehetők a normál agyműködés fenntartása vonatkozásában.
Várandós nők esetében a DHA hozzájárul a magzat, valamint a szoptatott csecsemők normál agyi fejlődéséhez.
A hosszú láncú Omega-3 zsírsavak nemcsak számunkra,
hanem a következő generáció számára is fontosak.

JÓT TESZ A SZÍVNEK
Az EPA és a DHA kapcsán hatóságilag jóváhagyott állítások tehetők a szív
egészsége vonatkozásában. Ennek értelmében hozzájárulnak szívünk
normál működéséhez.

JÓT TESZ AZ IMMUNRENDSZERNEK
A Balance Oil D-vitamint tartalmaz, amely rendkívül fontos az
immunrendszer normál működéséhez.
.
HALOLAJ
Az általunk használt halolajok (az izlandi LYSI-ből) elsősorban rövid életű, apró, nyílt tengeri halakból származnak, mint például a szardínia, a szardella és a makréla. Ezek bármelyike megfelelő. A kritikus tényező az a zsírsavprofil, amely hatékonyan optimalizálja az Omega-6:3 egyensúlyt a szervezetben már 120 nap alatt.
Halolajunk teljes, feldolgozatlan halakból származik. A kinyert olaj egy finomítási eljáráson megy keresztül, amely során eltávolítják a különféle szennyeződéseket.
A Balance termékekben használt halolajok az EPA és
DHA tekintetében szigorú előírásoknak felelnek meg, továbbá igazoltan nem tartalmaznak nehézfémeket és egyéb méreganyagokat.
A LYSI (a BalanceOil gyártója) a termelésre vonatkozó valamennyi követelménynek, továbbá az élelmiszerekre és gyógyszerekre vonatkozó GMP, vagyis helyes gyártási gyakorlat elveinek is megfelel.

OLÍVAOLAJ
A BalanceOil különleges, hidegen sajtolt extra szűz olívaolajat tartalmaz, amely polifenolokban rendkívül gazdag (több mint 350 mg/kg). A polifenolok erős antioxidánsok, számos jótékony hatással. Nemcsak az üvegbe zárt BalanceOil minőségét, hanem szervezetünk egyensúlyát is védik. Termékeink GMO-mentesek (nem tartalmaznak genetikailag módosított organizmusokat).

HAL- ÉS OLÍVAOLAJ / ÖSSZHANG = EREDMÉNYEK

A feldolgozott élelmiszereken alapuló modern étrendünk túl sok Omega-6 zsírsavat és túl kevés Omega-3 zsírsavat tartalmaz. Tudósaink munkájának köszönhetően a BalanceOil az Omega-3 zsírsavakon kívül a megfelelő minőségű és mennyiségű polifenolokat is tartalmazza, így sikerült létrehozni egy olyan összehangolt receptúrát, amely nagyszerű eredményeket produkál.

BIZONYÍTOTT HATÁS 120 NAP ALATT

Minősített laboratóriumainkban 2019 januárjáig több mint 270 ezer tesztet elemeztünk. Az Omega-3 kiegészítőket nem fogyasztó emberek átlagos Omega-6:3 aránya Észak-Európában 15:1, az Egyesült Államokban pedig 25:1. A BalanceOil 120 napon át történő szedése után az átlag 5:1, illetve sokszor 3:1 alá csökken.

 

JAVASOLT HASZNÁLAT:

0,15 ml Balance Oil x testsúly kg.
A
bevitt mennyiséget a testsúly alapján számoljuk ki. Egy 50 kg-os felnőtt
esetén: 7,5 ml naponta. Egy 80 kg-os felnőtt esetén: 12 ml naponta.

Ne lépje túl a javasolt napi adagot!

TÁROLÁS: A bontatlan üvegeket szobahőmérsékleten, fénytől elzárt, száraz helyen vagy hűtőszekrényben kell tárolni. A felbontott üvegeket tegye hűtőszekrénybe és 45 napon belül fogyassza el. Az olívaolaj 4 Celsius foknál alacsonyabb hőmérsékleten besűrűsödik, így az olaj zavarossá válhat, ám ez szobahőmérsékleten kitisztul.
Gyermekektől távol tartandó.

FIGYELMEZTETÉS: Az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a kiegyensúlyozott és változatos étrendet. Gyógyszerek szedése esetén a BalanceOil használata előtt konzultáljon kezelőorvosával!

TERMÉSZETES: A BalanceOil+ csak természetes forrásokból származó összetevőkből készül.

GMO-MENTES: Termékeink GMO-mentesek, azaz nem tartalmaznak genetikailag módosított organizmusokat.

HALOLAJ

A BalanceOil+ termékekben használt halolajok szigorú előírásnak felelnek meg az EPA és a DHA vonatkozásában, már 120 nap alatt hatékonyan optimalizálva az omega-6:3 zsírsavak egyensúlyát a szervezetben. Az általunk használt halolajok elsősorban rövid életű, kis méretű, nyílt tengeri halakból származnak, mint például a
szardínia és a szardella. A kinyeréshez egész, feldolgozatlan halakat használunk. Az olaj finomítási folyamaton megy keresztül, amelynek során eltávolítjuk belőle az esetleges környezeti szennyezőanyagokat, és igazoltan mentes a nehézfémektől és más méreganyagoktól.
A LYSI, a BalanceOil + gyártója minden olyan szabályozás követelményeit teljesíti, amelyek a gyártásra vonatkoznak, és követi az élelmiszer- és gyógyszeripari termékekre vonatkozó jó gyártási gyakorlatot.

EXTRASZŰZ OLÍVAOLAJ

A spanyol picual olajbogyót nagy omega-9- és rendkívül magas antioxidánstartalma miatt választottuk ki.
Az olajbogyó szüret előtti minőségű, és a feldolgozás során a kimagozott bogyókat hidegen sajtoljuk, ami extraszűz, omega-9 olajsavban és antioxidánsokban (úgynevezett polifenolokban) gazdag (több mint 750 mg/kg) extraszűz olívaolajat eredményez).
Mindkettőnek számos jótékony hatása van.15 A polifenolok megvédik a BalanceOil+-t a palackban, és ami még fontosabb: a sejteket is.

D3-VITAMIN

BalanceOil+ D3-vitamint (kolekalciferol) tartalmaz. Termékünkben természetes, lanolinból kinyert D3 -vitamint (kolekalciferolt) használunk. A lanolin a juhok gyapjában természetes módon előforduló zsír. A D3-vitamin előállítása úgy történik, hogy első lépésben annak előanyagát kivonjuk a lanolinból. Ezután az anyag kémiai szerkezetét ultraibolya (UV) fénnyel megváltoztatjuk és aktiváljuk. Ez a kémiai eljárás hasonló ahhoz a folyamathoz, amely az emberi bőrben játszódik, amikor D3-vitamint termel.

TERMÉSZETES TOKOFEROLOK

Az étrend-kiegészítőkben általában vegyes tokoferolokat használnak antioxidánsként. A BalanceOil+-ban felhasznált természetes tokoferolok GMO-mentes, erősen finomított szójaolajdesztillátumokból készülnek, amelyekből a további finomítás során teljesen eltávolítjuk a szójafehérjét. Ez azt jelenti, hogy a termék nem tartalmaz allergén anyagokat. A vegyes tokoferolok jellemző összetétele: alfa-, béta-, gamma- és delta-tokoferol.

A HAL- ÉS AZ OLÍVAOLAJ SZINERGIÁJA =
JÓ EREDMÉNY

Kutatóink úgy állították össze a BalanceOil+-t, hogy az omega-3 zsírsav megfelelő arányban legyen benne az extra mennyiségű omega-9-et biztosító olívaolajjal és az extra adag antioxidánssal.
Ez a szinergikus kombináció lehetővé teszi a szervezet omega-3- szintjének megfelelő szabályozását és fenntartását a kívánatos 3:1 arány alatt (omega-6:3).

BIZONYÍTOTT KIEGYENSÚLYOZÁS 120 NAP ALATT

Tanúsított laboratóriumainkban szárított vérmintán elemezzük tizenegyféle zsírsav mennyiségét a vérben, így adatbázisunk a maga nemében a legnagyobb a világon. A omega-6 és omega-3 zsírsavak jellemző aránya olyan emberek szervezetében, akik nem fogyasztanak omega-3 kiegészítőt, 12:1 Észak-Európában, 15:1 Európában és 25:1 az Egyesült Államokban. A BalanceOil+ 120 napi fogyasztása után az átlagarány a legtöbb ember esetében 3:1 alá csökkent.

AGYMŰKÖDÉS
Az EPA és a DHA normál agyműködést segítő szerepét kutatások igazolják.
Terhes és szoptató nők esetében a DHA hozzájárul a magzat és a szoptatott csecsemő normál agyi fejlődéséhez.
A hosszú láncú omega-3 zsírsavak fontosak egészségünk és a következő generáció egészsége szempontjából is.

SZÍVMŰKÖDÉS
Az EPA és a DHA bizonyítottan jó hatással van a szív egészségére, hozzájárulva megfelelő működéséhez.

AZ IMMUNRENDSZER
A BalanceOil+ D3 -vitamint tartalmaz, amely létfontosságú az immunrendszer számára, hozzájárulva annak normál működéséhez.

OXIDÁCIÓVAL SZEMBENI VÉDELEM
Az olajbogyóból származó hidroxi-tirozol napi 5 mg vagy ennél nagyobb adagban hozzájárul a vér lipidjeinek védelméhez az oxidatív károsodásokkal szemben.
A lipidek zsírszerű anyagok, megtalálhatók a vérben és a test szöveteiben például koleszterin vagy trigliceridek formájában, amelyek fontosak a szívünk egészsége
szempontjából.

Hozzájárul az agy normál működéséhez, mivel a napi adag 700 mg DHA-t tartalmaz
Hozzájárul a szív normál működéséhez, mivel a napi adag 1300 mg EPA-t és 700 mg DHA-t tartalmaz
Hozzájárul az immunrendszer egészségéhez, mivel a napi adag 20 µg D3 -vitamint tartalmaz.
Segít fenntartani a szervezetben az EPA és DHA megfelelő szintjét
Segít fenntartani az omega-6 és omega-3 megfelelő szintjét a szervezetben
Segít fenntartani a polifenolszintet a szervezetben, támogatva a vér lipidjeit az oxidatív stresszel szemben
Támogatja a szem egészséges és megfelelő működését, mivel 700 mg DHA-t tartalmaz
Hozzájárul a csontok megőrzéséhez, a megfelelő izomműködéshez, a fogak egészségéhez és a sejtosztódáshoz, mivel a napi adag 20 µg D3 -vitamint tartalmaz
Hozzájárul a vér normál trigliceridszintjéhez, a normál vérnyomáshoz
és a vér normál kalciumszintjéhez

A BALANCEOIL+ EGÉSZSÉGÜGYI ELŐNYEI (AZ EFSA SZERINT)

A DHA hozzájárul a normál agyműködés fenntartásához. Ez az állítás csak olyan
élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek 100 grammonként és 100 kilokalóriánként legalább 40 mg DHA-t tartalmaznak. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 250 mg DHA napi bevitelével érhető el.

A dokozahexaénsav (DHA) anyai bevitele hozzájárul a magzat és a szoptatott csecsemő normál agyi fejlődéséhez. A várandós és szoptató nőket tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 200 mg DHA napi bevitelével, illetve a felnőttek számára ajánlott omega-3 zsírsavak – azaz 250 mg DHA és EPA – napi bevitelével érhető el. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább 200 mg DHA napi bevitelét biztosítják.

Az EPA és a DHA hozzájárul a normál szívműködéshez. Ez az állítás csak olyan
élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet mellékletének omega-3 zsírsavakra vonatkozó része szerinti értelemben EPA- és DHA-forrásnak számítanak. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 250 mg EPA és DHA napi bevitelével érhető el.

A D-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet melléklete szerinti értelemben D-vitamin-forrásnak számítanak.

Minden olyan állítás, amely szerint valamely élelmiszer omega-3 zsírsavakban gazdag, illetve a fogyasztó számára hasonló jelentéssel bír, csak olyan esetekben alkalmazható, amikor a termék 100 grammra és 100 kilokalóriára vetítve legalább 0,6 g alfa-linolénsavat, vagy legalább 80 mg eikozapentaénsavat és dokozahexaénsavat tartalmaz. A termék analízise és tanúsítása a gyártás helyén megtörtént.

A BalanceOil+ termékben használt extraszűz olívaolaj picual fajtájú, hidegen sajtolt
olajbogyóból származik, amelyet kifejezetten magas (750 mg/kg feletti) polifenoltartalma alapján választottak ki. A termék analízise és tanúsítása a gyártás helyén megtörtént.

Az olívaolajból származó polifenolok hozzájárulnak a vér lipidjeinek védelméhez az
oxidatív károsodásokkal szemben. Az állítás csak olyan olívaolaj esetében alkalmazható, amely 20 grammra vetítve legalább 5 mg hidroxi-tirozolt és annak származékait (pl. oleuropeinkomplexumot és tirozolt) tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 20 g olívaolaj napi bevitele esetén érhető el.

A DHA hozzájárul az egészséges látás fenntartásához. Ez az állítás csak olyan
élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek 100 grammonként és 100 kilokalóriánként legalább 40 mg DHA-t tartalmaznak. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 250 mg DHA napi bevitelével érhető el. A dokozahexaénsav (DHA) bevitele 12 hónapos korig hozzájárul a csecsemők normál látásfejlődéséhez. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 100 mg DHA napi bevitelével érhető el. Ha az állítást tápszerre használják, az élelmiszernek az összes zsírsavból legalább 0,3% DHA-t kell tartalmaznia.

A DHA és az EPA hozzájárul a vér normál trigliceridszintjének fenntartásához. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább 2 g EPA és DHA napi bevitelét biztosítják. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 2 mg EPA és DHA napi bevitelével érhető el. Amennyiben az állítás étrendkiegészítőkre és/vagy dúsított élelmiszerekre vonatkozik, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy ne lépje túl az EPA és DHA 5 grammos kombinált napi bevitelét.

A DHA és az EPA hozzájárul a vér normál trigliceridszintjének fenntartásához. Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely 2 g DHA napi bevitelét teszi lehetővé, továbbá eikozapentaénsavval (EPA) kombinált DHA-t tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 2 mg DHA napi bevitelével érhető el.

Amennyiben az állítás étrend-kiegészítőkre és/vagy dúsított élelmiszerekre vonatkozik, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy ne lépje túl az EPA és DHA 5 grammos kombinált napi bevitelét.

A DHA és az EPA hozzájárul a normál vérnyomás fenntartásához. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább 3 g EPA és DHA napi bevitelét biztosítják. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 3 mg EPA és DHA napi bevitelével érhető el. Amennyiben az állítás étrendkiegészítőkre és/vagy dúsított élelmiszerekre vonatkozik, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy ne lépje túl az EPA és DHA 5 grammos kombinált napi bevitelét.
10A D-vitamin hozzájárul a vér normál kalciumszintjének fenntartásához. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet melléklete szerinti értelemben D-vitamin-forrásnak számítanak.
A D-vitamin hozzájárul a csontok jó állapotának megőrzéséhez. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet melléklete szerinti értelemben D-vitamin-forrásnak számítanak.
A D-vitamin hozzájárul a csontok jó állapotának megőrzéséhez. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet melléklete szerinti értelemben D-vitamin-forrásnak számítanak.

A D-vitamin hozzájárul a fogak jó állapotának megőrzéséhez. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet melléklete szerinti értelemben D-vitamin-forrásnak számítanak.

A D-vitamin szerepet játszik a sejtosztódás folyamatában. Ez az állítás csak olyan
élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet melléklete szerinti értelemben D-vitamin-forrásnak számítanak.

Az olajsav (omega-9) telítetlen zsír. A telített zsírok helyettesítése az étrendben telítetlen zsírokkal hozzájárul a vér normál koleszterinszintjéek fenntartásához.