Tag Archive for omega 3

Legjobb Omega 3 készítmény gyerekeknek

Legjobb Omega 3 készítmény gyerekeknek.

Az omega-3 zsírsavak mindig is jelen voltak az emberiség táplálkozásában, főként a tengeri halakban és a növényi olajokban. Csak az utóbbi évtizedekben ismerték fel, hogy milyen fontos szerepük van a szervezet megfelelő működésének fenntartásában és egészségmegőrző szerepe is van.

A halolaj fontos kiegészítés lehet a fejlődésben lévő gyermekeknek. Tudta? Az agy a legzsírosabb testrészünk és a zsírtartalmának 70%-a omega-3 zsírsavakból áll.

Könnyebben tanulnak és gyorsabban fejlődnek értelmi képességeik az omega-3 zsírsavakat szedő gyerekeknek. A legújabb kutatások szerint az omega-3 bevitel hatására javult a gyermekek figyelme, koncentráló képessége, memóriája és felfogó képessége.

Az omega-3 zsírsavakról, illetve azok étrendi jelentőségéről nagyon sokat hallhatunk manapság, ezeknek a többszörösen telítetlen zsírsavaknak ugyanis számos pozitív tulajdonsága van, melyekről a folyamatosan bővülő kutatások révén egyre többet tudunk meg. A megfelelő omega-3 bevitel alapvető fontosságú az emberi egészséghez és fejlődéshez – ebből következően csecsemők és kisgyermekek esetében kiemelt figyelmet érdemel, hiszen ez a fejlődés legintenzívebb időszaka.

Legjobb Omega 3 készítmény gyerekeknek.

Nyugat-Európában a figyelem középpontjába kerültek az omega-3 zsírsavak, mint a gyermekek táplálkozásának fontos kiegészítői.
A legújabb kutatási eredmények szerint ugyanis a tengeri halakban található omega-3 zsírsavak segítik a gyermekek agyának fejlődését. Javul feladatmegoldó képességük, és jobb tanulmányi eredményeket érhetnek el az iskolában. Az eredmények annyira meggyőzőek, hogy például a brit kormány azt fontolgatja, hogy az iskolásokat ezentúl nemcsak tankönyvekkel, hanem omega-3-mal is rendszeresen ellátja majd.

Az omega-3 zsírsavak egyik legfontosabb hatása, hogy javítják a gondolkodásért és az értelmi képességekért felelős agyterületek működését. Az omega-3 zsírsavaknak több fajtájuk van, az egyik legfontosabb a DHA, mivel ez teszi ki az emberi agy kb. 30%-át. Ez a zsírsav alapvető szerepet játszik az agyban levő idegsejtek közti kommunikációs folyamatokban. Az intelligencia és az értelmi képességek pedig ezen a kommunikáción alapulnak. Az omega-3 bevitel különösen akkor fontos, amikor a gyermekek agya a legnagyobb mértékben fejlődik, azaz kb. 14 éves korig.

Egy vizsgálat például kimutatta, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek étrendjét megfelelő mennyiségű omega-3-mal egészítették ki, jobb lett a problémamegoldó és koncentráló képessége, valamint gyorsabb lett a felfogása. Egy másik, 8-9 évesek körében végzett kutatás azt mutatta, hogy a rendszeresen omega-3-hoz jutó gyermekek 81 százaléka jobban olvasott, 67 százaléka jobban írt, 74 százaléka pedig jobb eredményeket ért el matematikából. A kutatók szerint a pozitív változások hátterében a koncentráló képesség javulása áll. Ez különösen fontos lehet azoknál a gyerekeknél, akik szétszórtak és nehezen tudnak figyelni a feladatokra.

Az omega-3 zsírsavaknak három fő típusa létezik: ALA (alfa-linolénsav), EPA (eikozapentaénsav) és DHA (dokozahexaénsav). Szigorú értelemben véve csak az ALA számít esszenciális omega-3 zsírsavnak, mivel az emberi szervezet nem képes magától előállítani. Ugyanakkor az ALA átalakítása EPA-vá és DHA-vá a szervezetben igen kis hatásfokú (például vizsgálatok szerint az ALA kb. 4%-a tud átalakulni DHA-vá), ebből következően mindenképp szükség van EPA és DHA fogyasztására is.

Miért fontos az Omega 3?

Az omega-3 zsírsavak a sejtmembránok nélkülözhetetlen alkotóelemei, a sejtek „kenőanyagaként” funkcionálnak, vagyis javítják a sejtek rugalmasságát, a sejtek közötti kommunikációt, illetve támogatják a sejtanyagcserét és a génkifejeződést. Az EPA és DHA a szervezetbe jutva prosztaglandinná alakul át: ez egy hormonszerű anyag, ami a sejtaktivitást és az egészséges szív-érrendszeri funkciót szabályozza. EPA-ra és DHA-ra az egészséges immunrendszer kialakulásához és fenntartásához is szükségünk van.

Az agy, az idegrendszer és a szemek rendkívül gazdagok omega-3 zsírsavakban, melyek ezekben a szövetekben a magzati lét késői, illetve az újszülött lét korai szakaszában halmozódnak fel. Ebből a szempontból különösen a DHA nagyon fontos, ugyanis az agyban található omega-3 zsírsavak nagyjából 97%-át, míg a retinában található omega-3 zsírsavak 93%-át teszi ki a DHA.

Az agy a születéstől kb. 3 éves korig tartó időszakban növekedik a legnagyobb ütemben, habár a fejlődés a gyermekkoron és serdülőkoron át tovább is folytatódik.

Számos tudományos kutatás kimutatta, hogy az omega-3 zsírsavakat tartalmazó tápszerrel etetett babák mentális fejlődése jobb, mint az omega-3-mentes tápszerekkel etetett babáké. Ezek az előnyök jócskán a tápszeres etetés végezte után is megmutatkoznak, és gyermekkorig folytatódnak. Például, a DHA-val kiegészített tápszert kapó csecsemők kognitív, motoros és viselkedési fejlődése 18 hónaposan, illetve látásélessége és IQ eredménye 4 évesen jobb, mint a DHA-t nem tartalmazó tápszert fogyasztó babáké. A 9-12 hónapos kortól omega-3 kiegészítést kapó babák a gyermekkor során jobb figyelemről és gazdagabb szókincsről tesznek tanúbizonyságot.

Egy 2008-as randomizált, placebo-kontrollos, kettős vak vizsgálat során egészséges 4 éves gyermekek egy csoportjának adtak napi 400 mg DHA-t, míg egy másik csoportnak hatóanyagmentes placebót.
Ezután különböző tesztekkel megvizsgálták a kognitív funkcióikat (pl. figyelem-teszt, szókincs-teszt, stb.). A kutatók pozitív összefüggést találtak a vér DHA-szintje és a szókincsvizsgáló Peabody-teszten elért magasabb pontszámok között.

Kutatási eredmények arra is utalnak, hogy az EPA és DHA bevitele iskoláskor előtt jótékony szerepet játszhat a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) megelőzésében. Egy egyesült királyságbeli tanulmány 20 hónapos és 3 éves kor közötti gyerekeken vizsgálta meg egy magas koncentrációjú EPA/DHA kiegészítő hatását: az omega-3 zsírsavak drámai javulást értek el a tanulási képességek, az IQ és a szókincs terén is.

Egyes gyerekek tanulási képességek terén 6 hónapos lemaradásban voltak kortársaiktól, de az omega-3 kiegészítés segítségével 3 hónap alatt teljesen normális szintre jutottak el

2018-ban a BMC Medicine című orvosi szaklapban publikáltak egy tanulmányt, amely azt vizsgálta meg, hogy a zsíros halak megnövelt fogyasztása javítja-e a 4-6 éves gyermekek kognitív funkcióját.
A kutatásban 232 gyermek vett részt, akiket két csoportba osztottak: egyik csoport ebédre zsíros halat (hering, makréla) kapott, míg a másik húst (csirke/bárány/marha), hetente 3 alkalommal, 16 héten át.
A halat fogyasztó gyerekek vérében jelentős mértékben nőtt az omega-3 zsírsavak szintje, emellett a különböző kognitív teszteken is jobban teljesítettek, mint a húsfogyasztó gyerekek.

A csecsemőknek, akiket szoptatás után DHA-t tartalmazó tápszerrel etettek, tisztább volt a látásuk, mint azoknak, akiket szoptatás után DHA-t nem tartalmazó tápszerrel etettek. Egyes tanulmányok arra is utalnak, hogy a korai DHA-bevitel csökkentheti a később előforduló szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

A DHA omega-3 zsírsavat tartalmazó formulával etetett csecsemőknél a légzőszervi betegségek és hasmenés előfordulása jelentős mértékben csökkent az élet első 12 hónapjában, összehasonlítva azokkal a csecsemőkkel, akik DHA-t nem tartalmazó tápszert kaptak. Sőt, további kutatások alapján a DHA-t tartalmazó tápszer hatására egészen 3 éves korig csökkent a felső légúti megbetegedések, illetve az allergia előfordulása. Egy tanulmány azt is megállapította, hogy a kisgyermekek megnövelt DHA-bevitele javíthatja az immunfunkciót és -fejlődést, beleértve a légzőszervi egészséget.

ADHD esetén segíthet a Omega 3?

Az ADHD a magyar gyerekek 3-7%-t érinti, azonban csak kis részük kapja meg a számára szükséges kezelést, segítséget. Sok szülő nem tudja, mire kell figyelnie, hogy észrevegye a tüneteket, így elmarad a szakszerű diagnózis és kezelési terv, pedig ennek hatalmas szerepe van a későbbiekre tekintve.

A gyermekkorban előforduló figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD egy neurobiológiai rendellenesség, ami az iskoláskorú gyerekek 3-7%-át érinti.

A probléma már egész kis korban is kialakulhat, több ADHD-s anyuka azt mondja, már a pocakjában is többet mocorgott a gyermek, mint egy átlagos baba. A korai kialakulás ellenére általában csak óvodás, vagy iskolás korban derül fény erre a zavarra, mert ekkor követelik meg a gyerekektől a hosszabb távú folyamatos koncentrációt, figyelmet és fegyelmet.

Az ADHD genetikai eredetű probléma, ami örökölhető is, tehát ha a felmenők között volt hasonló eset, akkor érdemes fokozottan figyelni a gyermek viselkedését, ugyanis az idejében felismert zavar könnyebben kezelhető. Fontos megjegyezni, hogy az ADHD nem eredhet nevelési hibákból, így a szülőknek nem kell attól tartania, hogy ők rontottak el valamit.

Bár a rendellenesség nem gyógyítható, megfelelő kezeléssel jól kordában tartható.

Az elmúlt évtizedekben számos természetes módszert vizsgáltak a figyelemzavaros problémák kezelésére, melyek közül élen járnak a halolajjal kapcsolatos kutatások.

Kutatók 2000-ben felfedezték, hogy a hiperaktív gyerekek EPA- és DHA-szintje jóval alacsonyabb, mint az egészséges gyermekeké. Ezt követően kezdték vizsgálni, hogyan is járulhat hozzá a normál esszenciális zsírsav bevitel a figyelemhiányos problémák sikeres és természetes módon történő kezeléséhez.

Agyunk 60%-ban zsírból áll, aminek körülbelül egyharmada DHA, azaz egy többszörösen telítetlen zsírsav). A DHA zsírsavakat szervezetünk nem állítja elő, ezt a vitaminokhoz csak étkezéssel tudjuk bevinni. Az ezzel foglalkozó kutatások bebizonyították, hogy a DHA-szint növelése hozzájárul a normális agyműködés fenntartásához, elősegítéséhez.

A DHA legnagyobb mennyiségben az agysejtekben és a retinában fordul elő természetes formában, és minél több van belőle, annál jobban fejlődnek, annál hatékonyabban működnek ezek a szerveink. Hogy szervezetünk sose szenvedjen hiányt belőlük, megfelelő táplálkozással pótolhatjuk őket!

Megfelelő omega-3 zsírsav bevitellel tehát már önmagában is sokat tehetünk azért, hogy gyermekünk figyelemzavaros tünetei enyhüljenek, nem mindegy azonban, hogy milyen készítményt választunk!

Omega 3 készítményekkel tele van a piac, rengeteg cég forgalmaz ilyet, szinte már a 100 forintos boltban is megtalálható. Azonban óriási különbség van egyes termékek között, ahogy az élet minden területén is.

Vannak amik inkább károsak minthogy használnának, vannak átlagosak és vannak amik kiváló minőségűek és szakszerű a gyártás minden folyamata.

Erről egy másik cikkben írtam összefoglalóan, itt csak annyit, hogy rengeteg minden függ a halolaj feldolgozásán, az omega 3 kivonásáról, és attól, hogyan kerül forgalomba!?

Nemcsak a halolaj minősége a fontos, hanem az is, hogy a feldolgozás során visszapótolják-e, adnak-e hozzá polifenolokat, mert az omega 3 csak antioxidáns jelenlétében tudja megőrizni hatékonyságát. Ha nincs akkor hamar avasodik és értékét veszti.

Ezt, mivel kapszulázva hozza forgalomba a legtöbb cég, könnyen el lehet leplezni, mivel csak akkor derül ki mikor lenyeljük a kapszulát és utána halas, avas felbüfögést tapasztalunk.

A legtöbb halolaj kapszula nagyon alacsony hatóanyagtartalmú, és ráadásul gyerekek számára nehezen lenyelhető.

Mérési eljárás teszt az Omega 3 kimutatására

Ezt a termékek közti óriási különbséget igazolja, az a mérési eljárás, amit Norvégiában fejlesztettek ki, és amivel 2 csepp vérből tudják analizálni a szervezetünk Omega 3 tartalmát, az Omega 3 Omega 6 zsírsav arány, a sejtfalak átjárhatóságát, és többi zsírsav jelenlétét.

Ez a mérési eljárás mutatja meg azokat a létfontosságú számokat, amik a sejtszintű gyulladások jelenlétére, vagy a sejthártya rossz áteresztő képességére utalhatnak.

Ezek a mérések bebizonyították, hogy a legtöbb ember hiába szed valamilyen szabadon választott halolaj kapszulát, annak hatása elmarad, nem épül be és marad a rossz omega 3 omega 6 arány a szedés mellett is. Ez ma rosszabb mint 25:1 a megfelelő 3:1 arány helyett.

Ezért érdemes leméretni a gyermekek értékeit is, és szemmel kísérni a javulást. Persze ez nem kötelező, de a mérés mindig jó támpont arra, hogy lássuk, történik-e változás.

ZINZINO balance oilEz a mérés és az ezek alapján kifejlesztett Omega 3 halolaj termékek, amik kiváló minőségű polifenolokkal van dúsítva, olíva bogyóból, és D3 vitaminnal van kiegészítve a ZINZINO cég által igényelhető, vehető meg.

Mivel a változáshoz és az eredményekhez, minimum 6-8 hónap kell, ezért a legkedvezőbb áron a cég azoknak adja a terméket, akik vállalnak egy 8 hónapos kúrát, vagyis 8 hónapon át megveszik és fogyasztják a terméket. A 8 hónap végén, de már a 6. hónapban is lemérhető a változás, amit remélhetőleg már fizikálisan is tapasztalható életminőség javulás is követett.

A termék folyadék kiszerelésű kanállal adható a gyereknek. Ha nem szereti az olajos dolgokat, akkor van egy olyan változat is ami víz oldható, és mint egy szörp úgy adható italnak.

Ha a legjobb és leghatékonyabb Omega 3 terméket keresi gyerekének, vagy mint kismama már az anyaméhben is segíteni akarja magzat agyának szemének fejlődését akkor válassza a ZINZINO terméket.

Csatlakozzon törzsvásárlónak és szerezze be a legkedvezőbb áron. Sőt ha részt vesz a termék népszerűsítésében és 4 előfizetést szerez akkor az Öné ingyenes lesz.

Céges csatlakozási oldal

Terhességi vitamin vagy az omega3 fontosabb kismamáknak?

Terhességi kismama vitamin vagy az omega3 fontosabb kismamáknak?

Természetesen a magzat és a kismama egészsége miatt is mindkettő fontos, de egyáltalán nem mindegy, hogy mit, mennyit és hogyan?

  1. Omega 3 hiány esetén, omega 6 túlsúly esetén a sejthártya megkeményedik, átjárhatósága csökken, így a méreganyagok nehezen tudnak távozni. Így a hasznos anyagok, például vitaminok nehezen tudnak bejutni! Így még ha megfelelő minőségű vitamint is fogyaszt egy kismama, akkor se biztos, hogy az használni fog, ha nem tud bejutni a sejthártyán keresztül!
    Tehát ilyen szempontból elsődleges, hogy megfelelő dózisban és kiváló minőségű omega 3 készítménnyel megelőzzük a sejtszintű gyulladásokat, és a sejthártya bekeményedését, s segítsük a vitaminok felszívódását!
    kismama vitamin
  2. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen vitamint szed egy kismama.
    A TV-ben reklámozott szintetikus, gyógyszertári gyógyszergyári vitaminoknak csak a reklámja nagy, de a hatékonysága , hasznosulása nem igazán.
    A vitaminoknak egyrészt megfelelő arányban kell együtt lenni, egymást támogatni, másrészt fontos, hogy a felszívódáshoz, hatékonysághoz, elengedhetetlenek az ásványi anyagok, és fitonutriensek.
    Ezek elvileg a gyümölcsökben benne vannak, s ezért azok vitamintartalma sokkal értékesebb és hasznosabb.
    Ilyenek a flavonoidok, polifenolok, antioxidánsok amik a szintetikus vitaminokban nincsenek jelen.
    A probléma ott kezdődik, hogy a mai zöldségek és gyümölcsök már tized annyi vitamint se tartalmaznak mint 100 évvel ezelőtt, így csak zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával nem lehet bevinni a szükséges mennyiséget, főleg kismamáknál, ahol duplán kell feltöltődni!Vitamin hiány kismama vitaminEzért van szükség a táplálékkiegészítőkre, amik többek mint a vitaminok, mivel a vitaminok ásványi anyagok mellett tartalmazzák ezeket a fitonutrienseket is amik segítik a vitaminok hasznosulását, munkáját!

    Mi a ZINZINO XTENDET javasoljuk kismamavitaminnak. Nézz rá itt!

Tehát nézzük először mit kell tudni az omega 3 zsírsavakról a terhesség vonatkozásában?

Hogyan támogatja az Omega 3 a női szervezetet?

Agyunk szárazanyag tartalmának 60%-a omega zsírsavakból, lipidekből áll. Ebből is a nagyobb arányt az omega-3 képezi. Már ez a tény okot adhat arra, hogy babatervezés előtt és a terhesség alatt is, kiemelt figyelmet szenteljen az anyuka az omega-3-nak.

A terhesség utáni depressziónak az oka is abban keresendő, hogy a magzat a fejlődése során „elszívja” az édesanyának az omega-3 készleteit, így az agyban jelentkező alacsony omega-3 szint depressziót idéz elő.

Már a babavállalás előtt érdemes omega-3 készleteinket feltölteni, akár babatervezés előtt fél évvel elkezdeni fogyasztani. Az omega-3 csökkenti a koraszülés valószínűségét is.

A halolajban található hatóanyagok hozzájárulnak, mind a női mind a férfi hormon-egyensúly eléréséhez, mely elengedhetetlen feltétele a megtermékenyülésnek.

A nőknél, a méhben, az omega-3 alapú „értágító” prostacyclin szint, és az „érszűkítő” thomboxane szint egyensúlya gyakran felborul, mely oka a teherbeesés elmaradásának.

Kísérletekben igazolták, hogy a rendszeresen elfogyasztott omega-3, ezen anyagok egyensúlyát okozza, így a méhben helyreáll a megfelelő vérkeringés és megnövekszik a fogamzás valószínűsége.

A várandósság utolsó harmada alatt, majd a szoptatási időszakban az anyatejen keresztül a halolajban található esszenciális zsírsavak beépülnek a magzat idegrendszerébe és a szemideghártya sejtjeibe, biztosítva a csecsemő optimális látás élességét és szellemi fejlődését.

Kismama vitamin a terhesség alatt

A halolaj terhesség alatt, szülés után és kisgyermekkorban is szedhető. Az omega-3 készítményeket ma már orvosok is ajánlják a terhesség alatt a kismamáknak, mivel nagy mennyiségű laboratóriumi és közvetlen kutatás áll már a tudomány rendelkezésére, melyek igazolják a tengeri készítmények fokozott jelentőségét a betegségektől mentes élet elérésében.

A terhesség alatt a magzat agy szövete rendkívül intenzíven fejlődik, ezért ebben az időszakban a megfelelő telítetlen zsírsavak, mint például az omega 3 – DHA és EPA –  bevitele nagyon fontos. Kutatások is azt bizonyítják, hogy azoknál a kismamáknál, akik megfelelő mennyiségű omega 3 zsírsavakat fogyasztottak a várandósságuk alatt, alacsonyabb volt többek között a koraszülés valószínűsége. A telítetlen zsírsavak a kicsik immunrendszerét is erősítik.

Bizonyos tanulmányok bizonyították, hogy azok a kisbabák, aki elegendő omega 3-hoz jutottak az anyaméhben, gyorsabban gyógyultak fel betegségekből, ritkábban fáztak meg, nyugodtabban aludtak és az allergiával szemben is ellenállóbbakká váltak.

Az omega-3 elősegíti a magzat, majd a gyermek agyi fejlődését, és az anya memóriáját, teljesítőképességét is javítja. A halolajban található hatóanyagok erősítik az immunrendszert, csökkentik a gyulladásokat és a szabadgyökök számát, javítják a teljesítőképességet.

A halolaj nagyon jó hatással van a szemre is.

A különböző menstruációs problémákkal küszködő hölgyek jelentős aránya javulásról számolt be, már néhány hetes halolaj fogyasztás után.

Ha a terhesség alatt a kismama többszörösen telítetlen omega-3 zsírsavat fogyaszt, az első fél évben ritkábban jelentkezik betegség a csecsemő esetében. Nemzetközi munkacsoport nagy figyelmet kivívó tanulmányát a Pediatrics gyermekgyógyászati szaklap legújabb száma közölte.
A nemzetközileg elfogadott táplálkozási ajánlás szerint mindenkinek javasolt hetenként legalább kétszer bármilyen formában halat enni, mert a halak zsírjában lévő többszörösen telítetlen zsírsavak a koszorúér-betegség megelőzésében alapvető szerepet játszanak.

Mexikói terhes asszonyok dokozahexaénsav (DHA zsírsav) fogyasztásának tapasztalatai alapján a bőséges halevés a megszületendő gyermek egészsége szempontjából is igen hasznos.

A DHA egyike a többszörösen telítetlen omega-3 zsírsavaknak. Mivel a halakból előállított változatnak sokak számára nem kedvelt halszaga van, az amerikai-mexikói kutatócsoport algákból készült táplálékkiegészítőt adott azoknak a terhes asszonyoknak, akik vállalkoztak a vizsgálatra.

Jelentős csökkenés a megbetegedések számában Ezernél is több terhes nő szedte a DHA készítményt a terhesség második felében, vagy véletlenszerű kiválasztás szerint a megkülönbözhetetlen, de hatóanyagot nem tartalmazó változatot a szülés pillanatáig.

Kutatási eredmények

Ezt követően a kutatók munkatársai az ezernyi baba sorsát, egészségét féléves korukig rendszeresen ellenőrizték. Külön figyelmet fordítottak a leggyakoribb csecsemőbetegségek előfordulására, följegyezve, hogy volt-e köhögés, nátha vagy bármilyen bőrkiütés. A megfázás tünetei a megszületést követő első hónapban 26 százalékkal ritkábban fordultak elő azoknál a babáknál, akiknek édesanyja a terhesség második felében folyamatosan szedte az omega-3 zsírsavat.

A kedvező hatás kisebb mértékben a gyerekek életének első félévében is folytatódott. A kutatók véleménye szerint az omega-3 többszörösen telítetlen zsírsavak “kedvezően befolyásolhatják a magzati és az újszülöttkori immunrendszer működését”.

Usha Ramakrishnan és munkatársai hangsúlyozzák, hogy a mexikói nők megszokott táplálkozásukban átlagosan fele annyi DHA jellegű tápanyagot fogyasztanak, mint amennyit az amerikai asszonyok étrendjükben.”

https://www.webbeteg.hu/cikkek/terhesseg/11865/omega-3—terhesseg-alatti-fogyasztasaval-a-csecsemo-is-egeszsegesebb

KUTATÁSOK

Kutatások bizonyították, hogy az anya szervezetéből és az anyatejből felvett nagy DHA hozzájárul a magzat és a csecsemő szemének és agyának megfelelő fejlődéséhez. DHA nélkül az agy nem tud megfelelően működni, de ha fejlődő agyról van szó, a DHA még inkább fontosabb.

Az emberi agy hihetetlenül gyors, nagymértékű növekedésen megy át az utolsó trimeszterben, illetve az születés utáni első hónapoknak. A baba agyának súlya, csaknem megháromszorozódik a terhesség utolsó 13 hetében és az agy DHA szintje is több mint a háromszorosára emelkedik.

Kutatások kimutatták, hogy a magzat naponta kb. 65 mg DHA-t halmoz fel az utolsó trimeszterben és azt is bizonyították, hogy az anya étrendjének Omega 3-mal történő kiegészítése megelőzi az anyai raktárak kiürülését.

A tudományos szakirodalomban egyre több forrást találunk, melyek összefüggést mutatnak a terhesség alatti DHA szint és a baba tanulási képessége és viselkedése között.

Csecsemő fejlődése

Egy 2008-as tanulmány megállapította, hogy a terhesség utolsó hónapjaiban az Omega-3 bevitel, javítja a csecsemő szenzoros, kognitív és motoros fejlődését. A kutatók 109 csecsemő köldökzsinórjában mérték meg a vér DHA koncentrációját. A hat, illetve a 11 hónapos kórban elvégzett felmérések alapján, a születéskor köldökzsinór vérből mért DHA koncentráció szoros összefüggésben áll a látás élességgel, valamint a kognitív és a motoros fejlődéssel. Kutatók e mellet azt is megerősítették, hogy a köldökzsinór vér DHA koncentrációja közvetlenül függ az anya vérében mért DHA koncentrációtól.

Egy másik tanulmányban kutatók azt is bizonyították, hogy a magasabb DHA vérszinttel rendelkező anyák gyermekeinek jelentősen jobb a koncentráló képessége, hosszabb ideig tudnak koncentrálni.

Egy 2003-ban közzétett kutatás szerint azoknak a nőknek a gyerekei, akik a terhesség és a szoptatás időszaka alatt Omega-3 zsírsavat fogyasztottak, magasabb IQ-val rendelkeztek 4 évesen, mint azok, akiknek az anyjuk csak placébót szedett. Kutatások szerint a nem elegendő Omega-3 zsírsavat fogyasztó anyák gyermekeinél fokozódik a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD) és a skizofrénia kockázata.

Az Omega-3 zsírsavak, magára a terhességre is pozitív hatással vannak.

Megfigyelésen alapuló tanulmányok kimutatták, hogy összefüggés áll fenn az Omega-3 fogyasztás és a terhességi mérgezés alacsonyabb kockázata között. Az EPA-ról és a DHA-ról klinikai vizsgálatok során már kiderült, hogy hatással vannak a gyulladásos és érrendszeri folyamatokra.

Mivel a terhességi mérgezést és a terhességi magas vérnyomást is az erek összeszűkülése jellemzi, az Omega-3 zsírsavak feltehetően jótékony hatással lehetnek ezekre az állapotokra. Az Omega-3 zsírsavakkal történő étrendkiegészítés, 4-6 nappal megnöveli a terhesség hosszát és csökkenti a koraszülés kockázatát, továbbá nagyobb születési súlyt is eredményezhet.

Statisztikák szerint az Egyesült Államokban a terhes és a szoptató nők az ajánlott DHA bevitelnek mindössze 20-25 %-át fogyasztják el. Bár a hazai helyzetről pontos számokat nem tudunk, az biztos, hogy mi sem állunk jobban, sőt valószínűleg még rosszabbul.

Magyarország a világ egyik legkevesebb halat fogyasztó országa. Egy magyar évente csupán 2-3 kg halat eszik, amely a világ átlagos halfogyasztásának mindössze 18 %-a.

Mindezek fényében a legbiztosabb és legbiztonságosabb megoldás az étrendünk Omega-3 táplálékkiegészítővel való pótlása.

netamin.hu

Megállapíthatjuk, hogy omega 3 készítményekre szükség van! De itt elolvashatjuk hogy miért nem elég és jó a boltokban kapható általános halolaj kapszula?

Hogyan mérhetjük le, hogy milyen a mi omega 3 szintünk és milyen az omega 3 omega 6 arány a szervezetben, amiből fontos tényeket tudhatunk meg a testünkről? ZINZINO Vérteszt

Rejtett gyulladások mint egészségügyi probléma

 

Rejtett gyulladások mint egészségügyi probléma

Manapság, miközben egészségtudatosabbak vagyunk, mint bármikor korábban, sokkal több egészségi problémával találkozunk, kezdve a lecsökkent energiaszinttől, a sok allergián át egészen az életmódunkból fakadó rettegett betegségekig.

Az étrendünkben bekövetkezett változások azt eredményezték, hogy a zsírsavak közötti egyensúly felborult. Ezt a fajta instabilitást a túl sok omega-6 bevitele okozza. De az esszenciális omega-3 (EPA és DHA) zsírsavak alacsony bevitele is hozzájárul a felborult egyensúlyi állapothoz. A rendszeres testmozgás mellett naponta háromszor rostokban friss zöldséget, gyümölcsöt, hetente kétszer fél kiló zsíros tengeri halat kellene elfogyasztanunk ahhoz, hogy az egyensúlyi állapotot megközelítsük.

Rejtett gyulladások mint egészségügyi probléma

Rejtett gyulladások mint egészségügyi probléma

 

Dr. Paul Clayton

Dr. Paul Clayton, a világ egyik leghíresebb táplálkozástudományi szakértője azt tanácsolja, hogy a hiányzó zsírsavakat be kell vinni a szervezetbe annak, aki ezt a napi táplálkozással nem tudja megvalósítani. Véleménye szerint, ha megváltoznak a táplálkozási szokásaink, és a szervezet számára szükséges nyomelemeket, vitaminokat, olajokat, rostokat sikerül pótolni, több betegséget meg lehet előzni, és kezdődő degeneratív folyamatokat esetleg vissza lehet fordítani.

Rejtett gyulladások mint egészségügyi probléma

 Minden bajunk ott kezdődik, hogy testünk egyensúlya valamilyen okból felborul, majd szervezetünk mindent elkövet az egyensúly visszaállítására. Az egyensúly visszaállítása során következnek be a hibák, ugyanis minden sejtünkben van egy bizonyos gyulladásra való készség, amivel a baktériumokra támad, elősegíti azok pusztulását, és ezáltal a gyógyulást. Ha viszont a gyulladás nem tud leállni, egy idő után a szervezetet kezdi el károsítani.

Rejtett gyulladások mint egészségügyi probléma

Minden egyes sejtünket egy sejthártya veszi körül. A sejthártyák zsírokból állnak.
Ez egy olyan réteg amin keresztül a sejt lead dolgokat,kibocsájt dolgokat, vagy beenged, tehát egy állandó csere van. Attól függ a sejthártyának az összetétele, hogy mit eszel, milyen típusú zsírokat eszel?  Ha azt eszed amit a legtöbb ember, akkor ez a sejthártya összetöredezik, összeragad, nem tud olyan jó plasztikus, ruganyos, átjárható lenni, hanem gyulladásos állapotba kerül. A sejtmembránba beépülnek az omega 3 zsírsavak. Minél több omega 3 épül be a sejtfalakba annál egészségesebb a sejt, akkor nincs gyulladás a sejtben és a szervezetbe sem lesz. 

Rejtett gyulladások mint egészségügyi probléma

A sejtfal felépítése

 

Rejtett gyulladások mint egészségügyi probléma

Egészségromlásunk hátterében tehát az immunrendszer díszfunkciója és az ebből eredő rejtett sejtszintű gyulladás áll, amelyről általában már csak akkor szerzünk tudomást, mikor ki is alakult a betegségünk. Az urbanizáció, a családi struktúra fellazulása, a társadalmi elidegenedés, a légszennyezés, a magas glikémiás indexszel rendelkező és magas kalóriájú élelmiszerek megjelenése, a pénzügyi kihívások és a tartós szociális stressz együtt lettek a gyulladásos rendszerünk elsődleges provokáló faktorai. Így az ősi immunrendszerünk teszi a dolgát és próbál védeni minket, de ez a “túlműködése” folyamatosan gyulladásos anyagokat termel, és ezáltal a saját sejtjeinkben gyulladást vált ki.

Szervezetünkben sok esetben tünetek nélkül is fennállhat krónikus gyulladás.  A krónikus gyulladásoknak az egyik legveszélyesebb következménye, hogy hosszútávon inzulinrezisztenciát képesek kialakítani, ami a cukorbetegség előszobája. A sejtszintű gyulladás nem a klasszikus gyulladás tüneteivel jelentkezik (duzzanat, fájdalom, láz, kipirosodott bőr), hátterében ugyanis az immunrendszer zavara áll.

A gyógyulás lehetősége

Amennyiben a közös gyökeret, a sejtjeinkben lappangó gyulladást idejekorán felfedezzük és meg is tudjuk oldani, akkor nem csak állapot fenntartás lehetséges, hanem javulás is, és több esetben teljes gyógyulás. 

Sajnos nincs a karunkba beépítve egy gyulladásmérő, ami vörösen villogna, ha kifogyott az “olaj”, mint az autókban. Pedig egyre több a bizonyíték arra, hogy a civilizációs betegségeink hátterében egy rejtett sejtszintű gyulladás húzódik meg. E tényt tucatnyi klinikai vizsgálat és PhD dolgozat is igazolja.

A gyulladás

A gyulladás hozzájárulhat rövid távon az inzulinrezisztenciához és a pajzsmirigy alul működéshez, szorongást, depressziót, ízületi gyulladást, vérnyomás gondokat, visszér-, aranyérproblémákat, és hölgyek esetében petefészek mikrogyulladásokat is okozhat.
A legnagyobb baj mégis az, hogy ha tartósan áll fenn, ugyanez a patomechanizmus 15-20 év alatt az érelmeszesedésben, vagyis a szívinfarktus vagy stroke kialakulásában is szerepet játszik.

Mit tehetünk ez ellen?

Egyértelműen, hogy minden krónikus, súlyosbodó kórképünk hátterében sajnos ugyanaz a probléma mutatható ki. Így a szív- és érrendszeri, az idegrendszeri és a daganatos betegségeink hátterében is a sejtjeink szintjén tartósan fennálló enyhe, lappangó gyulladás lehet a kiváltó ok. Ezek a gyulladások az esetek döntő többségében az életmóddal köthetőek összeEzért minden lépésünk e gyulladás megelőzésére vagy megfékezésére irányul. 

A napi rendszeres fizikai aktivitás, a nyers zöldség és gyümölcs által bevitt rostdús táplálék hiányában a bélmozgás lelassul, és az étel hosszabb idő alatt halad át a bélrendszeren, ami pangást és a baktériumok elszaporodását okozza, ennek következtében is gyulladás alakul ki.  A bél és az agy közötti komoly idegi kapcsolat következménye, hogy a bélrendszer zavarai befolyásolják a hangulatunkat, az idegállapotunkat, a kreativitásunkat, a jövőképünket stb.

A zsírokra szükségünk van az agyműködéshez, a hormonális szabályozáshoz és a sejthártyák felépítéséhez. A telített zsírsavakat meg tudja termelni a szervezetünk, hiszen el tudunk hízni. A telítetlen zsírokat (pl. omega-6, omega-3) a táplálékkal vesszük fel. Esszenciális zsírsavaknak nevezzük, mert nagyon fontos szerepük van a szervezeten belüli gyulladások elkerülésében, a sebek gyógyulásában.

Mit eszünk?

A sejteknek az anyagcseréje múlik azon, hogy milyen zsiradékokat eszünk meg.

Az omega 3-nak és Omega 6-nak azonban egyensúlyban kell lennie egymással.

Ha rossz az arány, és az omega-6 van túlsúlyban, a sejthártya sűrűsödni kezd, megkeményedik, ami a megnehezített áthatolhatóság miatt lassítja az anyagcserét. A sejtjeink egyrészt éhezni kezdenek, nem tudnak felszívódni a tápanyagok, esetleg drága vitaminok sem, másrészt a bennük levő salakanyagok, mérgek nem tudnak távozni, ami sejt szintű gyulladáshoz és a közérzet romlásához vezet.

A test

Mivel a testünk nagyon jól van felépítve, ha a sejt azt érzékeli, hogy tele van rossz zsírsavakkal, elkezdi lebontani azokat. A folyamat egy gyulladáskiváltó anyagot eredményez. Ezt úgy lehet elképzelni, hogy az omega-6 a tűzfészek, az omega-3 a tűzoltó, ami sok tűzfészekkel nem bírja felvenni a küzdelmet. Az omega-3 minősége pedig meghatározó, hogy be tudja tölteni funkcióját, be tudjon épülni a sejtmembránba, ahonnan folytathatja útját, hogy részt vegyen testünk optimális működtetésében.

ZINZINO megoldás

A svéd Zinzino cég féléves folyamatos egészségprogramot készíttetett. A VITAS Analytical Services elemzőlaboratóriummal közösen olyan vértesztet dolgoztak ki, amellyel két csepp vérből meg lehet állapítani olyan laborparamétereket, melyek utalhatnak a sejtszintű gyulladás mértékére a szervezetben. Az eredmény tájékoztat az omega-6 – omega-3 egyensúlyról, az omega-3-tartalomról, a zsírsavakkal szembeni védelmi profilról, ami szoros összefüggésben van az egészségi állapottal. 

A svéd vállalat fő területe a bioaktív omega-táplálékkiegészítők előállítása, amelyekkel megteremthető a már említett egyensúly. A jobb egészség ott kezdődik, hogy gyengéden egyensúlyba hozzuk a szervezetünket, különösen a sejtjeinket, a bélflóránkat és az immunrendszerünket. Mindez egy különleges teszttel indul, majd a három lépésből álló Skandináv egészségprotokollal folytatódik, hogy több esélyünk legyen egészségesebb és boldogabb életet élni.

A program alapköve egy különleges összetételű formula, amely halolaj (nyílt tengeri apró halakból), olívaolaj (beérés előtt szüretelt, GMO-mentes olajbogyókból hideg sajtolással) és D3-vitamin kombinációjából álló termék, amely segít a szervezetnek a 3:1 arány vagy még annál is jobb elérésében. Ehhez 120 napra van szükség, és tesztekkel is bizonyítható az eredmény.

ZINZINO megoldások

Természetes étrend-kiegészítőket kínálnak az immunrendszer erősítésére, amelyek segítenek az általános stressz enyhítésében. Javítják a csontok és az ízületek működését, valamint az idegrendszer, az agy működésének támogatásával a hangulatot. Segítenek a fáradtság- és a kimerültségérzés csökkentésében, a pihentető alvásban. 

Egy másik termékcsoport a fogyást és a kiegyensúlyozott emésztést célozza meg. Hozzájárul a bélflóra normál felépítéséhez, segíti az izomzat épülését és elősegíti a fogyást. 25 különböző vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, természetes és gluténmentes – hangzott el az előadáson. 

Vissza a főoldalra: https://svedegeszsegprogram.com/

Keress pénzt a termékek ajánlásával: https://pluszpenzforras.info

Zinzino Balance Oil

Zinzino Balance Oil

ZINZINO balance oil

Balance Oil

A Zinzino Balance Oil kiváló minőségű, EPA és DHA zsírsavakban gazdag halolajak és speciálisan kiválasztott, polifenolokban gazdag extra szűz olívaolaj összehangolt keveréke. A Balance Oil biztonságosan beállítja és fenntartja az EPA és DHA szintjét, valamint az omega-6 és omega-3 kiegyensúlyozott arányát a szervezetben.
A Balance Oil elősegíti a normál agyműködést és a normál szívműködést 
valamint erősíti az immunrendszer normál működését.

Főbb előnyök:

Normál agyműködés
Jót tesz a szívnek
Jót tesz az immunrendszernek
Biztonságosan és hatékonyan növeli a szervezetben az EPA és DHA szintjét
Segít normalizálni az omega-3 és az omega-6 arányát
Növeli a polifenolok szintjét a szervezetben, így megóvja a vérzsírokat az
oxidatív stressztől

Elősegíti
a szem normál működését,
a vér normál triglicerid szintjét,
a normál vérnyomást,
a vér normál kalciumszintjét,
a csontok egészségét,
a normál
izomműködést, és normál fogazatot,
valamint a sejtosztódást.

Összehangolt receptúra

AGYMŰKÖDÉS
Az EPA és a DHA kapcsán hatóságilag jóváhagyott állítások tehetők a normál agyműködés fenntartása vonatkozásában.
Várandós nők esetében a DHA hozzájárul a magzat, valamint a szoptatott csecsemők normál agyi fejlődéséhez.
A hosszú láncú Omega-3 zsírsavak nemcsak számunkra,
hanem a következő generáció számára is fontosak.

JÓT TESZ A SZÍVNEK
Az EPA és a DHA kapcsán hatóságilag jóváhagyott állítások tehetők a szív
egészsége vonatkozásában. Ennek értelmében hozzájárulnak szívünk
normál működéséhez.

JÓT TESZ AZ IMMUNRENDSZERNEK
A Balance Oil D-vitamint tartalmaz, amely rendkívül fontos az
immunrendszer normál működéséhez.
.
HALOLAJ
Az általunk használt halolajok (az izlandi LYSI-ből) elsősorban rövid életű, apró, nyílt tengeri halakból származnak, mint például a szardínia, a szardella és a makréla. Ezek bármelyike megfelelő. A kritikus tényező az a zsírsavprofil, amely hatékonyan optimalizálja az Omega-6:3 egyensúlyt a szervezetben már 120 nap alatt.
Halolajunk teljes, feldolgozatlan halakból származik. A kinyert olaj egy finomítási eljáráson megy keresztül, amely során eltávolítják a különféle szennyeződéseket.
A Balance termékekben használt halolajok az EPA és
DHA tekintetében szigorú előírásoknak felelnek meg, továbbá igazoltan nem tartalmaznak nehézfémeket és egyéb méreganyagokat.
A LYSI (a BalanceOil gyártója) a termelésre vonatkozó valamennyi követelménynek, továbbá az élelmiszerekre és gyógyszerekre vonatkozó GMP, vagyis helyes gyártási gyakorlat elveinek is megfelel.

OLÍVAOLAJ
A BalanceOil különleges, hidegen sajtolt extra szűz olívaolajat tartalmaz, amely polifenolokban rendkívül gazdag (több mint 350 mg/kg). A polifenolok erős antioxidánsok, számos jótékony hatással. Nemcsak az üvegbe zárt BalanceOil minőségét, hanem szervezetünk egyensúlyát is védik. Termékeink GMO-mentesek (nem tartalmaznak genetikailag módosított organizmusokat).

HAL- ÉS OLÍVAOLAJ / ÖSSZHANG = EREDMÉNYEK

A feldolgozott élelmiszereken alapuló modern étrendünk túl sok Omega-6 zsírsavat és túl kevés Omega-3 zsírsavat tartalmaz. Tudósaink munkájának köszönhetően a BalanceOil az Omega-3 zsírsavakon kívül a megfelelő minőségű és mennyiségű polifenolokat is tartalmazza, így sikerült létrehozni egy olyan összehangolt receptúrát, amely nagyszerű eredményeket produkál.

BIZONYÍTOTT HATÁS 120 NAP ALATT

Minősített laboratóriumainkban 2019 januárjáig több mint 270 ezer tesztet elemeztünk. Az Omega-3 kiegészítőket nem fogyasztó emberek átlagos Omega-6:3 aránya Észak-Európában 15:1, az Egyesült Államokban pedig 25:1. A BalanceOil 120 napon át történő szedése után az átlag 5:1, illetve sokszor 3:1 alá csökken.

 

JAVASOLT HASZNÁLAT:

0,15 ml Balance Oil x testsúly kg.
A
bevitt mennyiséget a testsúly alapján számoljuk ki. Egy 50 kg-os felnőtt
esetén: 7,5 ml naponta. Egy 80 kg-os felnőtt esetén: 12 ml naponta.

Ne lépje túl a javasolt napi adagot!

TÁROLÁS: A bontatlan üvegeket szobahőmérsékleten, fénytől elzárt, száraz helyen vagy hűtőszekrényben kell tárolni. A felbontott üvegeket tegye hűtőszekrénybe és 45 napon belül fogyassza el. Az olívaolaj 4 Celsius foknál alacsonyabb hőmérsékleten besűrűsödik, így az olaj zavarossá válhat, ám ez szobahőmérsékleten kitisztul.
Gyermekektől távol tartandó.

FIGYELMEZTETÉS: Az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a kiegyensúlyozott és változatos étrendet. Gyógyszerek szedése esetén a BalanceOil használata előtt konzultáljon kezelőorvosával!

TERMÉSZETES: A BalanceOil+ csak természetes forrásokból származó összetevőkből készül.

GMO-MENTES: Termékeink GMO-mentesek, azaz nem tartalmaznak genetikailag módosított organizmusokat.

HALOLAJ

A BalanceOil+ termékekben használt halolajok szigorú előírásnak felelnek meg az EPA és a DHA vonatkozásában, már 120 nap alatt hatékonyan optimalizálva az omega-6:3 zsírsavak egyensúlyát a szervezetben. Az általunk használt halolajok elsősorban rövid életű, kis méretű, nyílt tengeri halakból származnak, mint például a
szardínia és a szardella. A kinyeréshez egész, feldolgozatlan halakat használunk. Az olaj finomítási folyamaton megy keresztül, amelynek során eltávolítjuk belőle az esetleges környezeti szennyezőanyagokat, és igazoltan mentes a nehézfémektől és más méreganyagoktól.
A LYSI, a BalanceOil + gyártója minden olyan szabályozás követelményeit teljesíti, amelyek a gyártásra vonatkoznak, és követi az élelmiszer- és gyógyszeripari termékekre vonatkozó jó gyártási gyakorlatot.

EXTRASZŰZ OLÍVAOLAJ

A spanyol picual olajbogyót nagy omega-9- és rendkívül magas antioxidánstartalma miatt választottuk ki.
Az olajbogyó szüret előtti minőségű, és a feldolgozás során a kimagozott bogyókat hidegen sajtoljuk, ami extraszűz, omega-9 olajsavban és antioxidánsokban (úgynevezett polifenolokban) gazdag (több mint 750 mg/kg) extraszűz olívaolajat eredményez).
Mindkettőnek számos jótékony hatása van.15 A polifenolok megvédik a BalanceOil+-t a palackban, és ami még fontosabb: a sejteket is.

D3-VITAMIN

BalanceOil+ D3-vitamint (kolekalciferol) tartalmaz. Termékünkben természetes, lanolinból kinyert D3 -vitamint (kolekalciferolt) használunk. A lanolin a juhok gyapjában természetes módon előforduló zsír. A D3-vitamin előállítása úgy történik, hogy első lépésben annak előanyagát kivonjuk a lanolinból. Ezután az anyag kémiai szerkezetét ultraibolya (UV) fénnyel megváltoztatjuk és aktiváljuk. Ez a kémiai eljárás hasonló ahhoz a folyamathoz, amely az emberi bőrben játszódik, amikor D3-vitamint termel.

TERMÉSZETES TOKOFEROLOK

Az étrend-kiegészítőkben általában vegyes tokoferolokat használnak antioxidánsként. A BalanceOil+-ban felhasznált természetes tokoferolok GMO-mentes, erősen finomított szójaolajdesztillátumokból készülnek, amelyekből a további finomítás során teljesen eltávolítjuk a szójafehérjét. Ez azt jelenti, hogy a termék nem tartalmaz allergén anyagokat. A vegyes tokoferolok jellemző összetétele: alfa-, béta-, gamma- és delta-tokoferol.

A HAL- ÉS AZ OLÍVAOLAJ SZINERGIÁJA =
JÓ EREDMÉNY

Kutatóink úgy állították össze a BalanceOil+-t, hogy az omega-3 zsírsav megfelelő arányban legyen benne az extra mennyiségű omega-9-et biztosító olívaolajjal és az extra adag antioxidánssal.
Ez a szinergikus kombináció lehetővé teszi a szervezet omega-3- szintjének megfelelő szabályozását és fenntartását a kívánatos 3:1 arány alatt (omega-6:3).

BIZONYÍTOTT KIEGYENSÚLYOZÁS 120 NAP ALATT

Tanúsított laboratóriumainkban szárított vérmintán elemezzük tizenegyféle zsírsav mennyiségét a vérben, így adatbázisunk a maga nemében a legnagyobb a világon. A omega-6 és omega-3 zsírsavak jellemző aránya olyan emberek szervezetében, akik nem fogyasztanak omega-3 kiegészítőt, 12:1 Észak-Európában, 15:1 Európában és 25:1 az Egyesült Államokban. A BalanceOil+ 120 napi fogyasztása után az átlagarány a legtöbb ember esetében 3:1 alá csökkent.

AGYMŰKÖDÉS
Az EPA és a DHA normál agyműködést segítő szerepét kutatások igazolják.
Terhes és szoptató nők esetében a DHA hozzájárul a magzat és a szoptatott csecsemő normál agyi fejlődéséhez.
A hosszú láncú omega-3 zsírsavak fontosak egészségünk és a következő generáció egészsége szempontjából is.

SZÍVMŰKÖDÉS
Az EPA és a DHA bizonyítottan jó hatással van a szív egészségére, hozzájárulva megfelelő működéséhez.

AZ IMMUNRENDSZER
A BalanceOil+ D3 -vitamint tartalmaz, amely létfontosságú az immunrendszer számára, hozzájárulva annak normál működéséhez.

OXIDÁCIÓVAL SZEMBENI VÉDELEM
Az olajbogyóból származó hidroxi-tirozol napi 5 mg vagy ennél nagyobb adagban hozzájárul a vér lipidjeinek védelméhez az oxidatív károsodásokkal szemben.
A lipidek zsírszerű anyagok, megtalálhatók a vérben és a test szöveteiben például koleszterin vagy trigliceridek formájában, amelyek fontosak a szívünk egészsége
szempontjából.

Hozzájárul az agy normál működéséhez, mivel a napi adag 700 mg DHA-t tartalmaz
Hozzájárul a szív normál működéséhez, mivel a napi adag 1300 mg EPA-t és 700 mg DHA-t tartalmaz
Hozzájárul az immunrendszer egészségéhez, mivel a napi adag 20 µg D3 -vitamint tartalmaz.
Segít fenntartani a szervezetben az EPA és DHA megfelelő szintjét
Segít fenntartani az omega-6 és omega-3 megfelelő szintjét a szervezetben
Segít fenntartani a polifenolszintet a szervezetben, támogatva a vér lipidjeit az oxidatív stresszel szemben
Támogatja a szem egészséges és megfelelő működését, mivel 700 mg DHA-t tartalmaz
Hozzájárul a csontok megőrzéséhez, a megfelelő izomműködéshez, a fogak egészségéhez és a sejtosztódáshoz, mivel a napi adag 20 µg D3 -vitamint tartalmaz
Hozzájárul a vér normál trigliceridszintjéhez, a normál vérnyomáshoz
és a vér normál kalciumszintjéhez

A BALANCEOIL+ EGÉSZSÉGÜGYI ELŐNYEI (AZ EFSA SZERINT)

A DHA hozzájárul a normál agyműködés fenntartásához. Ez az állítás csak olyan
élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek 100 grammonként és 100 kilokalóriánként legalább 40 mg DHA-t tartalmaznak. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 250 mg DHA napi bevitelével érhető el.

A dokozahexaénsav (DHA) anyai bevitele hozzájárul a magzat és a szoptatott csecsemő normál agyi fejlődéséhez. A várandós és szoptató nőket tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 200 mg DHA napi bevitelével, illetve a felnőttek számára ajánlott omega-3 zsírsavak – azaz 250 mg DHA és EPA – napi bevitelével érhető el. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább 200 mg DHA napi bevitelét biztosítják.

Az EPA és a DHA hozzájárul a normál szívműködéshez. Ez az állítás csak olyan
élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet mellékletének omega-3 zsírsavakra vonatkozó része szerinti értelemben EPA- és DHA-forrásnak számítanak. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 250 mg EPA és DHA napi bevitelével érhető el.

A D-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet melléklete szerinti értelemben D-vitamin-forrásnak számítanak.

Minden olyan állítás, amely szerint valamely élelmiszer omega-3 zsírsavakban gazdag, illetve a fogyasztó számára hasonló jelentéssel bír, csak olyan esetekben alkalmazható, amikor a termék 100 grammra és 100 kilokalóriára vetítve legalább 0,6 g alfa-linolénsavat, vagy legalább 80 mg eikozapentaénsavat és dokozahexaénsavat tartalmaz. A termék analízise és tanúsítása a gyártás helyén megtörtént.

A BalanceOil+ termékben használt extraszűz olívaolaj picual fajtájú, hidegen sajtolt
olajbogyóból származik, amelyet kifejezetten magas (750 mg/kg feletti) polifenoltartalma alapján választottak ki. A termék analízise és tanúsítása a gyártás helyén megtörtént.

Az olívaolajból származó polifenolok hozzájárulnak a vér lipidjeinek védelméhez az
oxidatív károsodásokkal szemben. Az állítás csak olyan olívaolaj esetében alkalmazható, amely 20 grammra vetítve legalább 5 mg hidroxi-tirozolt és annak származékait (pl. oleuropeinkomplexumot és tirozolt) tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 20 g olívaolaj napi bevitele esetén érhető el.

A DHA hozzájárul az egészséges látás fenntartásához. Ez az állítás csak olyan
élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek 100 grammonként és 100 kilokalóriánként legalább 40 mg DHA-t tartalmaznak. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 250 mg DHA napi bevitelével érhető el. A dokozahexaénsav (DHA) bevitele 12 hónapos korig hozzájárul a csecsemők normál látásfejlődéséhez. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 100 mg DHA napi bevitelével érhető el. Ha az állítást tápszerre használják, az élelmiszernek az összes zsírsavból legalább 0,3% DHA-t kell tartalmaznia.

A DHA és az EPA hozzájárul a vér normál trigliceridszintjének fenntartásához. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább 2 g EPA és DHA napi bevitelét biztosítják. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 2 mg EPA és DHA napi bevitelével érhető el. Amennyiben az állítás étrendkiegészítőkre és/vagy dúsított élelmiszerekre vonatkozik, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy ne lépje túl az EPA és DHA 5 grammos kombinált napi bevitelét.

A DHA és az EPA hozzájárul a vér normál trigliceridszintjének fenntartásához. Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely 2 g DHA napi bevitelét teszi lehetővé, továbbá eikozapentaénsavval (EPA) kombinált DHA-t tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 2 mg DHA napi bevitelével érhető el.

Amennyiben az állítás étrend-kiegészítőkre és/vagy dúsított élelmiszerekre vonatkozik, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy ne lépje túl az EPA és DHA 5 grammos kombinált napi bevitelét.

A DHA és az EPA hozzájárul a normál vérnyomás fenntartásához. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább 3 g EPA és DHA napi bevitelét biztosítják. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 3 mg EPA és DHA napi bevitelével érhető el. Amennyiben az állítás étrendkiegészítőkre és/vagy dúsított élelmiszerekre vonatkozik, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy ne lépje túl az EPA és DHA 5 grammos kombinált napi bevitelét.
10A D-vitamin hozzájárul a vér normál kalciumszintjének fenntartásához. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet melléklete szerinti értelemben D-vitamin-forrásnak számítanak.
A D-vitamin hozzájárul a csontok jó állapotának megőrzéséhez. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet melléklete szerinti értelemben D-vitamin-forrásnak számítanak.
A D-vitamin hozzájárul a csontok jó állapotának megőrzéséhez. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet melléklete szerinti értelemben D-vitamin-forrásnak számítanak.

A D-vitamin hozzájárul a fogak jó állapotának megőrzéséhez. Ez az állítás csak olyan élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet melléklete szerinti értelemben D-vitamin-forrásnak számítanak.

A D-vitamin szerepet játszik a sejtosztódás folyamatában. Ez az állítás csak olyan
élelmiszertermékek esetében tüntethető fel, amelyek legalább az 1924/2006/EK rendelet melléklete szerinti értelemben D-vitamin-forrásnak számítanak.

Az olajsav (omega-9) telítetlen zsír. A telített zsírok helyettesítése az étrendben telítetlen zsírokkal hozzájárul a vér normál koleszterinszintjéek fenntartásához.